Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1893

— 60 ­a bányaigazgató Schwarcz Gyula úr fogadott bennünket, — mindenekelőtt megismertette velünk a bánya fekvését, beosztá­sát, felemlítette, hogy három főtárna van u. m.: Nádor-, Ferenc­es Károly-tárna, bemutatta a bányában talált különleges, nemes fémtartalmú ásványokat, szép példányú aranyérceket. Azután növendékeinket két csoportba beosztva, egyik rész a zúzó mű­vek, másik része pedig a bányák megtekintésére indúlt; az első csoportot az igazgató, a másik csoportot ellenben a művezető úr volt szíves kalauzolni. A zúzómű megtekintését ott kezdettük meg, hol kis talics­kákban az aranytartalmú érceket a bányából a felvonó gép se­gélyével felhúzzák; itt mindenekelőtt az érceket osztályozzák, vagyis az aranyban dúsabb érceket a szegényebb ércektől külön­választják. Az előbbenieket egyszerűen megőrölik és foncsorít­ják, s végül a nyert aranyfoncsort hevítik, ennek következtében a higany gőzalakjában elszáll, az arany pedig visszamarad. — Az utóbbiakat, vagyis a kevesebb nemes fémet tartalmazó érce­ket legelőbb egy ferdén álló rostélyra öntik, a fenntmaradt nagyobb darabokat azután összetörik, míg a keresztül esett kisebb darabok a zúzógépekbe kerülnek. Legelőször a zakatoló pofatörőbe jut, itt történik az első törés, innen kerül a lienger­törőbe, hol kettős törésen megy keresztül. Az így nyert apró darabokat az utolsó törési stádiumot képező malomkövek kevés víz alkalmazásával finom lisztté őrölik; ez az úgynevezett mara, melyet utóbb centrifugál gépbe tesznek, hogy az erős forgás kö­vetkeztében keletkezett röperő segítségével a víztől megszaba­dítsák. Ekkor végül a foncsorító és ülepítő gépekbe teszik az érclisztet, vagy marát, melyeken lassankint végig halad, mialatt arany- és ezüst-tartalma a higanyynal egyesül úgy annyira, hogy mikor az iszapnemű tömeg az ülepítőből kikerül, nemes fémet többé nem tartalmaz ; az ülepítőben lerakódott és összegyűjtött aranyfoncsor további kezelése úgy történik, mint az fenntebb említve volt. A zúzóban naponta 300 mm. nyers anyagot, aranyércet dolgoznak fel, s átlag 70 gr. aranyat nyernek belőle; az arany termékek gr.-ját egy írtjával adják át a kohónak; mellék termé­nyül naponta mintegy 8 mm. pyritet nyernek, annak értéke

Next

/
Oldalképek
Tartalom