Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1943

8 ségének. Másfél évtizedes tanári munkám megfigyelésének megállapítása az, hogy módszeres tanári munka mellett a tanulók rajz-érdemjegyei, illetve a jelesek, a jók, elégségesek és elégtelenek száma százalékban is hasonló képet mutatnak a többi tárgyak eredményével. De más tekintetben is találunk különbséget a tanuló-típusok között. Ez a következőképen nyilatkozik meg : az osztály értelmi rétege eszére, logikájára f támaszkodva rajzol, ezért is szükséges a módszeres tanári munka. A másik réteg alkotja az érzelmi csoportot, s ezt ösztönös megérzései vezetik feladata elvégzésében. A két főbb típusréteg adottsága a munka sikerében a következőképen oszlik meg : az értelmi csoport a szerkesztő rajzoknál mutat különös ügyességet, tehát a műszaki rajzban, de a művészetek történetében is. Az érzelmi alapon állók pedig inkább a művészeti témáknál találnak magukra: a díszítő tervezésnél, szabadabb öntevékenységre épített feladatoknál. Íme, itt a tanuló-típusoknál, valamint a kivitelezés és fölfogás eredményénél is megmutatkozik ez a kettősség, mint amilyen Janus-arcú maga a „rajz" is a gimnáziumok életében. A rajznak mint tantárgynak a súlyát azért mégsem a gyakorlati értéke adja meg. Az elmondottakból láttuk azt, hogy a rajztanításban milyen sok a reális elem, mely összefügg az élet hétköznapjaival. Azonban ezen túl is kell néznünk a magasabb szempontok felé, ahol a művészeti nevelést tisztultabb köntösben láthatjuk meg. Ez a vizsgálódás késztet minket arra, hogy a kézzelfogható hasznosság elvétől elszakadva, a transcendentálisabb kapcsolatokat keressük. Ezt nem mellőzhetjük, mert a művészetek létrehozója nem a logika, hanem az érzelem. A művészt alkotása megvalósításához nem az értelme, sem pedig egy absztrakt elmélet útja vezeti el, hanem az érzelme, vagyis az a belső szó, amely szinte ösztönösen sodorja az érzelmi tartalomtól a formai megoldás felé. „Tudós urak jobban tudják, A költő jobban érzi" — mondja Arany János. Ebből következik az, hogy egy festmény, szobor, vagy zenei mű élvezéséhez nem az értelem, hanem az érzelem útján jutunk el. A művészi nevelés útját és problémáit is ezek az alapvető megállapítások irányítják, illetve határozzák meg. A materiális, vagyis a földhöz tapadó út kicsinyes kémleléséről elsőrendű szükségesség felemelni ifjúságunk tekintetét a magasabbrendű célokra és eszményekre. Ezt pedig más eszközzel, mint a lélek és érzések kiművelésével, elérni nem lehet. Maga az a tény, hogy valaki gimnáziumi növendék, már előre jelzi törekvését a magasabbrendű emberré való formálódáshoz. A középiskola nem is lehet azoknak a mentsvára, akik csak belépőjegyet akarnak szerezni egy későbbi, jobb életkörülményt biztosító elhelyezkedéshez. Mit érne a gimnázium munkája akkor, ha csupán a praktikus tudás eszközeinek birtokába juttatná el a tanulót, ami a megélhetését biztosíthatná ugyan, de nem gondolna lelki műveltségével és a reá váró kulturhivatás előkészítésével ? Mivé válnék az ember, ha hiányoznék belőle a lélek szava, az érzések nemessége, a szép szeretete ? Bizonyára ezek nélkül közömbösen szemlélné a rét virágait éppúgy, mint egy Correggio-festményt, vagy egy gótikus kőcsodát. De nem tudna leborulni a világ Nagy Alkotója előtt sem. Az ilyen gyermek reális latolgatásában a szülőt is csak mint az őt eltartó és támogató hasznos személyt, nem pedig mint az Isten után következő élet és szeretet forrását tekintené.