Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1942

32 séges iskolai szellem és a komoly tanári munka lényeges feltétele t. i., hogy már kezdő korában megismerkedjék a tanár más tárgyak célkitű­zéseivel, anyagával, módszerével — ha csak főbb vonásokban is — és megszerezze a körültekintő, szakfanatizmustól mentes együttes munkál­kodás iránt való érzéket. írásbeli óratervekkel készültek a jelöltek annak a tárgynak óráira, amelyből tanítani óhajtottak. Ezek a tanítási gyakor­latok 4—6 hétig tartottak, s idén is meg tudtuk valósítani azt, hogy másik szaktárgyából is legalább 2 órát, általában pedig 4—5 órát taní­tott minden jelölt. A 3—6 hetes tanítási gyakorlat utolsó napján próba­tanításokon igen gyakran üdvözölhettük egyetemünk bölcsészeti karának professzorait. A próbatanítást megbeszélés követte, amelyen egy hivata­los és előre kijelölt bíráló, a vezető tanár, a jelenlevő szakprofesszor és az igazgató fejtették ki véleményüket. — Novembertől kezdve bemutató tanításokat is tartottunk, éspedig átlag kéthetenként szerdán délelőtt. Céljuk a már fent említett egységes tanári munka és egységes intézeti szellem kialakítása volt, ép ezért ezeken az egész tanári testület és az összes gyakorló tanárjelöltek résztvettek. Példaadás kedvéért a vezető tanárok is tartottak bemutató órákat: Dr. Csinády Gerő 1942. november hó 11-én a IV. osztályban ásványtanból, Dr. Kovács Máté 1942. novem­ber hó 25-én az V. osztályban franciából és Molnár József 1943. március hó 31-én a VI. osztályban magyarból. A jelöltek közül heten tartottak bemutató tanítást, mégpedig magyarból Moravánszky Ákos 1942. decem­ber hó 16-án a II. oszályban és Dr. Balogh László 1942. november hó 11-én a VII. osztályban, latinból Ujfalussy József 1943. május hó 5-én a VII. osztályban, németből Hazagh Mihály 1942. november hó 26-án és Sulyovszky Kázmér 1943. április hó 7-én az V. osztályban, Dr. Zentai János 1942. december hó 9-én a VI. osztályban, franciából Asztalos Sándor 1942. november hó 25-én a VII. osztályban. Ezekkel a szerdai bemutató tanításokkal kapcsolatban pénteken délutánonként módszeres értekezleteket tartottunk, amelyeken egyrészt az elhangzott tanítás vétetett bírálat alá, másrészt az illető szaktárgy általános módszertani elvei, sőt továbbmenően a felvetődött pedagógiai problémák is megbeszélés tárgyát alkották. E módszeres értekezletek lefolyása a következő volt: a tanítást végzett jelölt önbírálat alakjában beszámolt azokról a pedagógiai és didaktikai elvekről, amelyek munká­jában vezették, órája céljáról, és a kivitel sikeréről. Egy előre kijelölt bíráló taglalta azután az elvégzett munkát, de legtöbbször arra is fel­használta az alkalmat, hogy a szakdidaktika egy-egy aktuális kérdését fejtegesse. Ilyen bírálók voltak: Deák Márton, Elek László, Hazagh Mihály, Kovács Ferenc, Moravánszky Ákos, Ujfalussy József és Dr. Zentai János. Természetesen a jelöltek minden egyéb értekezletünkön is részt­vettek : a tanári testület a belső és személyes természetű ügyeket a ren­des értekezletek után folytatólagosan tartott zárt üléseken tárgyalta meg. Az év folyamán 26 tanári gyűlést, közülük 17 teljes ülést tartottunk. — Az elméleti képzésen kívül súlyt helyeztünk még arra, hogy jelöltjeink praktikusan is bekapcsolódjanak az iskola életébe és megismerjék az iskolai munka minden vonatkozását. Ép ezért rendszeresen végeztek inspekciót az igazgatói irodában, résztvettek az óraközi felügyeletben, istentiszteletekre jártak a tanulókkal, segédkeztek kirándulásainkon, a szertárakban, könyvtárakban és az értekezletek jegyzőkönyveit vezették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom