Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1941

rDr. JltLtv&öieS (}tjula. A debreceni m. kir. Tisza István Tudományegyetem pedagógiai professzora 1941. augusztus hó 31-ével vonult nyugalomba, egy tudományos eredményekben és nevelői kihatásokban gazdag tanári pálya törvényszabta végével. A tanév folyamán, egyetemi tanszékétől való megválásának idején iskolánk tanári testülete személyesen is elbúcsúzott tőle, akinek fiatal intézetünk oly sokat köszönhetett, és emlékét jegyzőkönyvünkben örökítettük meg. Most Evkönyvünk hasábjain óhajtunk tisztelettel szólni azokról az érdemekről, amelyeket iskolánk megszervezése és felvirágoztatása körül szerzett. Egyetemi tanári és tudós pályája eredményeinek méltatására nem mi vagyunk hívatottak, de az nemcsak kötelességünk, hanem szívünk szerint való cselekedet is, hogy e lapokon arról a munkásságról emlékezzünk meg, amelyet mint a tanárképző Szabályzat szerint is hivatalos tanácsadónk öt esztendőn keresztül intézetünk érdekében fejtett ki. Az iskola-indítás nehéz idejében, amikor egy évtizedekre szóló munka szellemi alapozását kellett elvégeznünk, önzetlen lelkesedéssel állott mellénk és a vérbeli pedagógus szent buzgalmával segített törekvéseink megvalósításában. Nagy szaktudásának, széleskörű műveltségének kincseiből bőven juttatott nekünk, hogy megerősödjünk azokban az elvekben, amelyekkel a magyar közoktatásügy egy jelentős, hézagpótló — mert a színmagyar Alföld tanári utánpótlását szolgáló — intézményének irányát kellett megszabnunk, nem máról holnapra való hangzatos jelszavakban, hanem férfias és tudományos meggyőződésadta életfelfogásban. Módszeres értekezleteinken tartott előadásaival, próbatanítások után adott bírálataival és hasznos tanácsaival nemcsak a jelöltek pedagógiai képzésében volt — kiváltkép kezdetben — segítségünkre, hanem bennünket is állandó önvizsgálatra, eszmélkedésre és haladásra indított. Később is folytonos figyelemmel és elismerő megértéssel kísérte munkánkat, állandóan megőrzött tudományos érdeklődésével, fiatalosan rugalmas tettrekészségével pedig eleven példája volt a mindig haladó, mindig fejlődő, született pedagógus-leieknek. Most, amikor ezúton is tisztelettel búcsúzunk szellemi mentorunktól, a köszönet és hála érzéseivel gondolunk reá, s azt a hő óhajtásunkat küldjük utána : tartsa meg az Isten még sokáig erőben, egészségben a magyar tudományosság hasznára és örömére! 1*