Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1940

31 talba fizettünk be, az ifjúság pedig könyveket adományozott a nm. VKM. felszólítása alapján az erdélyi magyar ifjúságnak. A tanári kar 1941 áp­rilisában az árvízkárosultak javára adakozott. A Diák-kaptár országos elnökségének felszólítására az évzáró ünne­pélyen az ifjúsághoz juttatott felhívás nyomán 4 tanulónk adott 10—10 P-t kölcsön Csíkcsomafalva székely község felsegélyezésére. Ezek a ta­nulók a következők voltak: Salánki László II. o., Soós László II. o., Mak­láry Elek III. o. és Berényi Zoltán IV. o. tanulók. Külön kell megemlékeznünk e helyen egy olyan jelenségről, amely az ifjúság magasfokú szociális érzéséről és erős baráti összetartásáról tesz tanúbizonyságot. Egyik legkisebb létszámú osztálynak tagjai az év elején elvállalták egy szegénysorsú osztálytársuk egész évi teljes tandíjának be­fizetését, hogy lehetővé tegyék számára tanulmányai folytatását. Csak azt kérték, hogy az illető erről tudomást ne szerezzen. A tandíj részle­teket hűségesen be is fizették s most — amikor ezt az esetet a nemes pél­dának kijáró tiszteletadás kedvéért itt az Évkönyvben nyilvánosságra hozzuk, az ő kérésükre mellőzzük az osztály számának felemlítését. — Olyan tiszteletreméltó cselekedet ez a segélyezés mind magát a tényt, mind a háttérben maradó szerénység módját illetően, amely önnön magá­ért szól és feleslegessé teszi a dicséret magasztaló szavait. A tanári könyvtár részére ajándékoztak: VKM. 71 db 572.10 P, Dr. Szondy György 41 db 44.50 P, Dr. Horvay Róbert 38 db 38 P, Dr. Né­medi Lajos 5 db 6 P, Dr. Kovács Máté 3 db 16 P, Dr. Mitrovics Gyula 1 db 0.50 P, Dr. Csilléry András 1 db 2 P, Dr. Hankiss János 1 db 21 P, Dr. Barts Gyula 1 db 0.80 P, Erdős Zoltán 1 db 2 P, Makkos Lajos 1 db 3.60 P, Surányi Károly 1 db 1 P, Kalmár Elek 1 db 2 P, Központi Sta­tisztikai Hivatal 1 db 1 P, Debreceni Nyári Egyetem 1 db 10 P, Déri Mú­zeum 1 db 5 P, Egyetem 1 db 5 P, Önképzőkör 1 db 8.80 P értékben. A természetrajzi szertárnak ajándékoztak : A budapesti VII. ker. m. kir. áll. Madách Imre gimn. 255 db-ból álló ásványgyüjteményt 77.50 P, az egyetemi Anatómiai Intézet 1 db emberi csontvázat 220 P, Arros Jenő 1 db kristálykombinációt 5 P, Nagy Ilona 1 db készítményt 4 P, Kovács Tibor 1 db vetési varjut 7 P, végül Vajda Gábor és Önképzőkör együttes adománya 1 db lólábszár 6 P értékben. A tornaszertár számára a VKM. 7 db tornaszert (kosárlabda és cél­lövészkészülékek) ajándékozott 499 P értékben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom