Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1940

18 új alapvetését kísérelte meg és hajtotta végre a nemzeti élet csaknem egész vonalán „a legszerencsétlenebb európai kultúrfázisban", amikor csak önmagunktól lehetett és kellett építő eligazítást kapnunk a sok multatsirató számonkérésre, a jelen fájó kérdésére és a holnap sürgető parancsára. A debreceni gimnáziumok vázolt életalakulása kicsiben e kor egész magyar nevelő törekvését példázza : történeti hagyományok örökségével próbált mai módon új művelődési igényeket kielégíteni. A második évtized végén a nemzet revíziós törekvéseinek egy része megvalósult. A területi gyarapodással az iskolai nevelés központi gondolata a magyar feltámadásra való előkészület sokat veszített tárgyias, külső rámutatásokban. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a magyar oktatónevelő munka összefogó szempontok nélkül csak a tantárgyak és leckék napi elvégzésében rekedjen meg. Nemcsak nálunk és nemcsak bizonyos társadalmi, foglalkozási vonatkozásban történik ma „őrségváltás, hanem az egész világ nagy átrendeződését, óriási erők mérkőzését érzi és jelzi Európa, a fehér ember válsága. Még mindig és újra : „Nehéz homályba kúszik a jövő Mint szürkületkor erdőbe az út... Aki bemegy, nem tudja, merre jut S nem tudja, ki lesz, aki szembe jő..." (Végvári) A trianoni mély völgy és a húsz esztendős feltörekvés után a magyarság mai élete a hegyi tisztások megnyugtató örömét hirdeti, de mintha nem hallaná a magasságok örök üzenetét. Uj utakra sodor az idő fordulása, „tán a Balsors lesz, tán a Jószerencse" a magyar jövő útitársa és végzete, de mindenképen helyt kell állanunk. Egyénnek és társadalomnak folytatnia és szélesítene kell a trianoni évtizedek férfinevelő munkáját, hogy a kárpáti medence „emberebb és magyarabb" formában illeszkedhessék a változott világba. Ki kell törnünk az osztály, felekezet, foglalkozás és minden más megkötő szemlélet korlátaiból, hogy társadalmunk eljusson a becsület és magyarság, munka és élet egyetemes értékszemléletére. Ezt a társadalmi megújulást nem bírta, ma már látjuk, nem bírhatta eddig elvégezni se az iskola, se a cserkészet, se a szülői ház. A trianoni évek munkája azonban a romokból sokkal szélesebb kereteket és sokkal biztatóbb lehetőségeket ad a most indulóknak, mint ő kapott 1918-ban. Talán a mi szűkebb életünk vázolt adatai és megállapítható tanulságai is igazolják, hogy ez az eredmény nem magától jött, nem is a szerencse ingyen ajándékaként hullott az ölünkbe. Beszámolónk adatgyűjtése közben mindig éreztük, hogy Debrecen legfiatalabb gimnáziuma a „Gyakorló" elismerő tisztelettel és követő szándékkal nézhet idősebb testvérei trianoni éveire, hisz „jó munkájukat" hirdeti ennek az időnek minden iskolai följegyzése. Dr. Éber János.