Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1939

20 Szondy György tanár, c. igazgató beszélt „A tanuló munkája otthon" címmel. A megbeszélésben a szülők is résztvettek. Végül az igazgató foglalta össze az értekezlet tárgyának lényegét. Harmadik szülői érte­kezletünk április 24-én volt. Előadást tartottak : Dr. Kovács Máté tanár „Nyelvvédelem", Lesi Viktor tanár pedig „A barátság szerepe a tanuló életében" címmel. Dr. Jausz Béla igazgató összefoglalta a két előadás tanulságait, majd ismertette a KISOK szentendrei nyaraló telepét és a részvétel módjait. A szülői értekezletek közül kettőt ebben az esztendőben sem tud­tunk intézetünkben megtartani, mivel megfelelő nagyságú terem nem áll rendelkezésre. így a Központi Egyetem XI. sz. tantermét voltunk kény­telenek erre a célra elkérni, amelyet Dr. Rugonfalvi Kiss István egyet, ny. r. tanár úr, a bölcsészettudományi kar e. i. dékánja készséggel bocsá­tott rendelkezésünkre. Fogadja e lekötelező szívességért iskolánk háláját. 11. A tanulók egészségi állapota. Egészséges tantermek, egészséges környezetben. Ez a jellemzője ideiglenes iskolánknak. A nagyerdei villa­negyed legszebb, leglevegősebb útján sikerült berendezni ideiglenes ott­honunkat, amíg a vallás- és közoktatásügyi kormányzat nem dönt a végleges iskolaépület felépítése ügyében. Mostani iskolaépületünk már helyénél fogva is biztosítja tanulóink számára minden időszakban a friss, egészséges levegőt. Az országos hírű kertvárosrész virágos és falombos környezetébe az ifjúság eleven életét, vidám kedvét hozta iskolánk. — Amilyen egészséges iskolánk helye, épolyan tiszták, levegősek, jól fűthe­tők tantermeink is. — A szülők gondosságán kívül bizonyára a fent­említett tényezők is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy jelentéktelenebb eseteken kívül alig volt súlyosabb természetű megbetegedés. Iskolánk intézményesen is védi tanulóink egészségét. Az iskolaorvos, Dr. Katona Ferenc, hosszas kényszerű távolléte mellett is talált módot arra, hogy a tanulókat az év folyamán kétszer szemészetileg, kétszer fogászatilag, egyszer pedig részletekbe menő orvosi vizsgálaton vizsgálja meg. A testsúly- és testmagasságmérés adatait a személyi lapokra jegyezte fel, az intézet növendékeire vonatkozó orvosi észrevételeit pedig egy — természetesen csak az eseteket és nem a neveket felsoroló — tábláza­tos kimutatás keretében ismertette az utolsó tanári értekezleten. 12. A természetrajz tanításában nagy gondot fordítottunk a szem­léltetésre, amiben nagy segítségünkre volt a Debreceni Középiskolai Növénykert is, úgy növények és növényrészek szolgáltatásával, mint a helyszínen való bemutatásokkal. A földrajz és természetrajz keretében igen sok filmet vetítettek le a szaktanárok ; mindezek a legtökéleteseb­ben megfeleltek rendeltetésüknek. 13. Állat- és növényvédelem. Iskolánk elhelyezése ideiglenes lévén, a faültetés nem volt megvalósítható; azonban mindent elkövettünk, hogy tanulóinkat az állatok védelmére, a növények szeretetére neveljük. A madarak és fák napját 1940. május hó 30-án ültük meg. Ez alka­lommal az I—VII. osztályok s az egész tanárkar kora reggel a Nagy­erdőre vonult ki, ahol a tanulók a délelőttöt természetmegfigyeléssel és testedző játékokkal töltötték. A közelgő zivatar elől délután kénytelenek voltunk visszatérni az iskolába, ahol megtarthattuk kis ünnepélyünket az alábbi műsorral : 1. Nemzeti Hiszekegy. 2. Megjött már a fecske­madár ... Énekelte a II. o., vezényelt Dávid András. 3. Menjünk a zöldbe ! Irta és felolvasta Ér Lajos II. o. t. 4. Benedek Elek : Ne bántsd a fát! Szavalta Debreceni Ferenc II. o. t. 5. Erdő, erdő, erdő... Énekelte

Next

/
Oldalképek
Tartalom