Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1936

7 hogy mély lélektani és logikai megfontolások alapján tett vizsgálódásainak eredményét mind a középiskolai ianítás érdekében érvényesítse. Valóban, mintha az ö egyéniségében olvadnának össze először és legharmonikusabban a magyar kultúra és a magyar iskola testvérisége s vonnák maguk után új meg új tantervei: — a tanítás addigi módszerének, a módszer meg: — a tanárképzésnek újjáformálását, míg végre valamennyi ideális hajlékot nem talált az általa alapított gyakorló-gimnáziumban. Abban a Trefort utcai pompás intézetben, amelyet mihamar „mintagimnázium" névvel tisztelt meg a tanügyi világ elismerése; ahol a vezető-eszme többé nem holmi elavult hagyományok őrzése, régi, kétes módszerek és elvek alkalmazása, hanem hogy kísérleti műhelye legyen minden tanterem a nevelés és a tanítás gondolatának, valóságos „mintája" a tanári munka önállósításának. Egyetlen szóval, az ő szavával szólva: „a pedagógiai öngondolkodásnak". — És ha eleinte, amint már lenni szokott, némi idegenkedéssel nézett is rá a maradiak túlnyomó része, annál ösztönösebb lelkesedéssel vette körül az ifjabb nemzedék. Köztük a miénk, amelyik oly szerencsés volt, hogy napról-napra hallhatta Kármán bölcs tanácsait, okulhatott útmutatásain, amelyeknek annyi hasznát látta különösen később, nemcsak a középiskolai, hanem egyetemi tanításaiban. Mert hiába magyarázgatják szellemes bonmot-kal, amint nemrég is hallottam egy tanári összejövetelen, hogy az oktatás elemi fokán a hangsúly főként azon van : hogy ki tanít, vagyis a mester egyéniségén, modorán és bánnitudásán; a középiskolában : hogy hogyan tanít; míg a felsőfokon : csaknem kizárólag azon, hogy mit tanít . . . Nekem mély meggyőződésem marad ezután is, hogy ez a ki, hogyan és mit mindig együttesen válnak igazi kritériumaivá minden valamirevaló tanítói sikernek! ílynemű iskola lebegett, mélyen tisztelt Közönség, a mi szemünk előtt is és tudom, hogy ha a sors Klebelsberg Künn szervező géniuszának hosszabb időt enged, a tanárképzés átformálása után a vidéki egyetemek mellett is megalkotja a várvavárt gyakorló gimnáziumot, amelyet nekünk, debrecenieknek többször megígért, de kora áldatlan pénzügyi viszonyai miatt, — levelei a bizonyságom — megvalósítani nem tudott. így aztán kénytelenek voltunk az előttünk álló problémákat úgy oldani meg, ahogy azt a törvény utasításai nyomán viszonylag a legjobban tehettük. Vagyis, hogy a helybeli középiskolák (nevezetesen a református humán, a kegyesrendi reál, az állami reál és a Dóczy-leánygimnázium) jelesebb tanárai mellé osztottuk be évről-évre egyre nagyobbszámú gyakorló jelöltjeinket... Semmi kétség, hogy az elhívott kartársak nemes buzgalma és a jelöltek által elért eredmények így is megközelítették a kitűzött célt, de mégis éreznünk kellett egyre jobban, hogy ez a négyfelé tagolt, más-más arculatú tanítás igazában nem volt, mert nem is lehetett egységes értékű didaktikai munka. Hiszen azok a derék vezetőtanárok, a mai felette népes és vegyesintelligenciájú osztályokban, nagy óraszámmal és sok más feladattal terhelten nem is fejthették ki magukat olyan mértékben, mint ahogy azt szerették volna. Arról meg nem is szólva, hogy mennyire más meg más volt a jelölteket magábafoglaló iskolák benső élete: sajátos hivatásuk és hagyományaik szerint! Végre hosszas küzdelmek után