Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1935

Budapest felé. Tervünk az volt, hogy megérkezés után a csomagokat a szállodába küldjük, mi pedig tehermentesen indulunk útnak. így is történt; s mivel útközben az eső is elállt, minden akadály nélkül jutottunk el a Szépművészeti Muzeumba. A kisebbek az Állatkertbe mentek és további programmjuk is különbözött a miénktől. A muzeumban a képtár volt nyitva és mi boldogan láttuk gyakorlati hasznát művésztörténeti tanulmányainknak, melyeknek alapján] tudatosan élveztük a képzőművészet itt felhalmozott remekeit. Miután így a nemes élvezetek egyikének hódoltunk, egy prózaibb, de nem megvetendő óhajunknak tettünk eleget, ellepvén a Városliget padjait és elfogyasztván a hazai rántott csirke legnagyobb részét. Majd újult erővel folytattuk útunkat, bebarangoltuk a ligetet, megsimogattuk Vajdahunyad-várának falait és a jáki templomban rámosolyogtunk a jó Istenre, megköszönve Neki, hogy ennyi szépséget adott a magyar fővárosnak. Innen Budára, majd a helyiérdekű vasúton Aquincumba mentünk. A kétezer éves köveken megcsillant a napsúgár, de a romok között járva bizony meglegyintett minket az elmúlás lehelete. Föl tehát az örök, el nem múló szépségekhez, az örök ideálhoz, Magyarország Nagyasszonyához ! A sziklatemplomban térdrehullva kértük hazánk Védasszonyát, hogy szabad hazánkat adja vissza nékünk. Lejpvet a Gellérthegyről felhangzott a jelszó: megyünk az Angolparkba. És tényleg csillogó mesevilágban találtuk magunkat. A szemünk rácsodálkozott a szokatlan játékokra és mikor kipróbáltuk azokat, hogy élveztük, milyen felszabadultan zajongtunk ! Hová lett a fölényes tudás, mely szerint nincs a világon érdekfeszítőbb dolog, mint a Heron-tétele...? Maguk a VIII.-osok mondták, hogy a „ringlispil" mindennél többet ér. A tudomány legyőzve feküdt lábainknál! De végre is érvényesült az örök szabály, melyszerint mindennek vége szakad egyszer. Elindultunk tehát a „Diák-szálló" felé. Útközben még láttuk a színesen világító szökőkútat és a nap csodálatos eseményeivel eltelve, álmunkban tündérországban jártunk... Másnap, vasárnap, szentmise után a Várba mentünk. Láttuk a Mátyás-templomot, a Halászbástyát, láttuk a királyi várat belülről is és még mi mindent, aminek leírásához oldalakra voina szükség. Jó pihenés és ebéd után lejöttünk a siklón és az Országház felé siettünk, mert most már bele akartunk kapcsolódni a Nagygyűlés befejező mozzanatába, az impozáns körmenetbe. Az otthonmaradottak nevében is mondtuk az ifjúság felajánló imáját és lelkesen énekeltük az ott tanult: Cristus vincit, Cristus regnat, Cristus imperat...üdvözlő éneket, A szentségi áldással és lelkünkben felejthetetlen, lélekemelő benyomásokkal indultunk a pályaudvar felé, honnan a keresztes-vonat visszahozott Debrecenbe. És itthon?! Nem tudtuk, mit is mondjunk előbb, mi is volt a legszebb,,.? Talán mégis az a mindent megszépítő, rajongó szeretete az ifjúságnak, az a szent eszmék által felrázott magyar lelkület volt az, ami leginkább megérintett bennünket, s mint a nap, belevágta sugarait a mi szívünkbe is, Október 20-án Egert kerestük fel. Az Angolkisasszonyok intézetében lerakodva a városházára mentünk, melynek két vasból készült barokk kapuja a török idők emlékét őrzi. Felkerestük a Ferencrendiek, a Minoriták, a Ciszterciták templomát, a karcsú, évszázadok viharától megviselt minarettet. Utunk következő célja az érseki székesegyház, majd a Liceum volt. Itt megtekintettük a könyvtárat, a muzeumot, majd a lépcsők töm15