Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1939

18 Este fél tízkor a Debrecenbe befutó ungvári vonat az igen tanulságos és kellemes, felejthetetlen élményekben gazdag útról tökéletes frisseségben hozta vissza a kiránduló csoport minden egyes tagját. Hálás köszönetet mondunk e helyen is a munkácsi iskola­fenntartó egyesületnek, az ungvári és munkácsi gimnáziumok igazgatóságának, tanári testületüknek és tanuló ifjúságának azért a szeretetteljes fogadtatásért és vendégszeretetért, amely­lyel minket elhalmoztak. A kirándulás kísérői dr. Vág Sándor ig., dr. Kardos László és Grosz Ernő tanárok voltak. A kirándulást Weiszman Zoltán tanár vezette. 2. A „Madarak és fák napját" május 27-én a Nagyerdőnek egyik közeleső tisztásán tartottuk meg, amelyen — a Kárpátal­jára ment kiránduló csoport kivételével — az intézet egész ifjú­sága részt vett. A kirándulást dr. Gonda László vezette. 3. Október 22-én megtekintettük a Stadionban rendezett légoltalmi bemutatót. 4. Kisebb tanulmányi kirándulásokat tettek: Az I. és II. o. tanulói a város határába vonultak ki föld­rajzi alapfogalmak szemléltetése és természetrajzi ismeretek bővítése céljából Weiszman Zoltán vezetésével. A III. o. tanulói az István-gőzmalom berendezését tekin­tették meg Bencze László és Rosenfeld Miksa tanárok veze­tésével. A IV. o. tanulói Kaszab autójavító műhelyében az auto­génhegesztést tanulmányozták Sebők Emánuel és Weiszman Zoltán vezetésével. A IV. és VII. o. tanulói a városi vízműveket tekintették meg Bencze László és Weiszman Zoltán vezetésével. A III. és VII. o. tanulói a városi világítási vállalat villany­telepét nézték meg Bencze László és Rothmann Emil vezetésével. Az V. o. tanulói a Déri-muzeumot keresték fel dr. Gonda László vezetésével. A VII. o. tanulói dr. Kardos Lászlóval felkeresték Csokonai sírját. Rendkívüli tárgyak. Héber nyelv. A héber nyelvet, mint a vallástanítás szerves részét, minden zsidó vallású rendes ta­nuló tanulta. Tanították a maguk osztályaiban heti 1—1 órá­ban: Grosz Ernő és Rosenfeld Miksa r. tanárok, mint hitoktatók. Egészségtan. A tanterv rendelkezései szerint a tanév első felében a VIII. o. tanulói, a második felében pedig a VII. o. ta­nulói tanulták az egészségtant, mint kötelező rendkívüli tár­gyat. A tanítást dr. Sarkadi Sándor iskolaorvos végezte heti 2—2 órában. Karének. Az első három osztályban néhány év óta beveze­tett rendszeres énektanítás jótékony hatása az ifjúsági énekkar

Next

/
Oldalképek
Tartalom