Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1935

Béke a belépőnek, áldás az elmenőnek. A székely kapuk e meghitt, egyszerű szavai illetlek idéi értasítőnk homlokára, hiszen ez iskolai év kapuján lépett ki régi főigazgatónk, Ad,ij Lajos és lépett be vitéz dr. Bessenyei Lajos új főigazgatónk. Áldás az, elmenőre! Valóban, ha van, akinek a. fejére at jni iskolánknak áldást kell imádkoznia, akkor elsősorban Adj- Lajos az. Isten kegyelme, az államfő bölcsessége és a közoktatásügyi kormány gondoskodása bizonyára még számos olyan főigazgatót fog állítani a debreceni tankerület élére, aki jóindulatával és méltányosságával mély hálára fogja kötelezni iskolánkat, de a megértésnek és szeretetnek oly szoros szálai alig fűződhetnek mégegyszer főigazgató és iiskola között, mint amilyenek Ady Lajos nemes szívétől hozzánk s tőlünk hozzá futottak, futnak még ma is. Ezt a szoros kapcsolatot, amelyet igazán csak az atya és fiú viszonyához hasonlíthatunk, két körülmény teszi természetessé. Az egyik az. hogy a debreceni zsidó reálgimnáziumnak Ady La jos volt az első főigazgatója, s ő a saját hivataloskodása idején keletkezett iskolát úgy tekintette, mint a maga ültetését, féltő gonddal óva a izsenge csemetét az idő viharától, szerető örömmel nézve a nekiterebélyesedett fát. A másik az, hogy Ady Lajos rendíthetetlen híve volt annak a nemes felfogásnak, hogy a haza polgárai között sem felekezet, sem származás szerint nem kell különbséget tenni, csak hazafias érzésűek, magyar lelkűek legyenek azok. Ö kerületének egyetlen zsidó középiskoláját is szerette bennünk és fő gondja volt, hogy a zsidó reálgimnáziumot se részesítse kevesebb megbecsülésben, mint az állami és keresztény felekezeti iskolákat, csak az a zsidó iskola is becsületesen töltse be hivatását. Mert nagyot tévedne, aki azt hinné, hogy Ady Lajosnál a szeretet elnéző lágyságot, a jóság engedékenységet jelentett volna. A derűs kedvű, a nyájas szavú, a barátságos modorú Ady Lajos erős kézzel vezetett, éles szemmel ügyelt ránk, s ha szeretetét és jóságát kifogyhatatlannak éreztük is. tudtuk, hogy ezt a szeretetet, ezt a jóságot mindennap iijra ki kell érdemelnünk. Közöttünk volt, vagy messze járt, munkánk közben állandóan magunkon éreztük szigorú és szerető szemeit s úgy igyekeztünk, hogy öröme telhessék bennünk.