Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1933
19 A csapat szervező-testületébe beválasztottuk Ungár Jenő urat, a hitközség elnökét, Markovits Ignác, dr. Göndör Arnold, Lőw Miklós és Keiner József urakat. Régi kipróbált cserkészeink közül Blau László próbaidős segédvezető lett. A csapatot anyagilag támogatták Bleier Andor, dr. Brunner Lajos, Gál Jenő, Keiner József, dr. Lengyel Zoltán, Lőw Miklós, Madár Ernő, Markovits Ignác, Radó Sámuel, Sarkadi Adolf, Sebők Emánuel, ifj. Schwarz Vilmos, Szilas Hugó, Ungár Jenő és Vértes Sándor urak, akiknek ezúton is hálás köszönetet mondunk. Dr. Haász Imre, parancsnok. 13. Internátus. Az iskolánkhoz közelálló internátus (Debreceni zsidó diákinternátus) hetedik évét élte az idén. A felügyeletet dr. Vág Sándor reálgimnáziumi igazgató gyakorolta, az igazgatói teendőket pedig dr. Kardos László r. tanárunk vitte. Az internátusban 22 növendékünk volt elhelyezve, akiknek magaviselete mind az iskolában, mind az internátusban megfelelő volt és akiknek tanulmányi előmenetelét is nagyban elősegítette az internátusban velük gyakorolt ismétlő tanítás. — Az internátus növendékeinek egy része megszállott területről való volt. V. Könyv- és szertárak. 1. Tanári könyvtár. A mult tanév végén a könyvtár állománya 2764 darab volt 7680 P értékben. E tanévben vásárlás útján 4 művel gyarapodott a könyvtár, ezenkívül 10 folyóiratra fizettünk elő. Az 56 kötetből álló szaporulat legnagyobb részét Budapest székesfőváros statisztikai hivatalának ajándékképen megküldött kiadványai és a néh. dr. Szántó Sámuel felügyelőbizottsági tagunk könyvtárából nekünk juttatott művek, valamint dr. Gonda László adománya tették. A szaporulat értéke 268 P s így a könyvtár a tanév végén 2834 kötetből állott, értéke pedig 7948 P. Öre: Sebők Emánuel. 2. Ifjúsági könyvtár. Ennek gyarapítására az az összeg szolgál, melyet a vegyes díj egyik részlete címén szed az iskola minden tanulótól. Az ifj. könyvtár az 1932—33. isk. év végén 1934 darabból állott 465 P értékben. Ehhez járult vétel útján 112 kötet 283 P értékben és ajándékozás útján 5 kötet (Bleyer Sándor VII. o. t. adománya) 15 P értékben. A könyvtár anyaga ketté van választva az I.—IV. és az V.—VIII. oszt. tanulók számára. A könyvtár őrei: Bencze László és dr. Kardos László• 3. Történelem-földrajzi szertár. E két fontos tárgynak egyelőre még közös a szertára, egyrészt helyiség hiánya, másrészt az idetartozó állomány csekélysége miatt. Ez a kettős 2*