Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1933

10 szág népesebb középiskolái közé tartozik. Jó híre el van terjedve az egész országban- Tanulóink 42%-a vidéki, ezek között szép számmal vannak távoli, dunántúli vármegyékből is, de legtöbben a környékbeli városokból és falvakból, bizonyságául annak, hogy intezetünk helyi jellegűből mindinkább központi jellegűvé növe­kedik és a tiszavidéki magyar zsidóságnak mintegy központi is­kolájává fejlődik, kis méretben a debreceni ref. kollégium nagy példáját követve. S mint ilyen, vonzóerőt gyakorol a környék­beli talmud-iskoláknak a világi tudományok iránt érdeklődő ki­válóbb növendékeire is. Iskolánk vonzóereje a trianoni határon túl is kiterjed, mert elszakított területről 24 tanuló jött hozzánk. Megjegyzendő, hogy a tanulók között volt 30 keresztény, továbbá 17 leány ma­gántanuló, ez utóbbiak közül 15 bejáró. A beírt 435 tanuló közül 424 el is végezte az isk. évet, ami igen kedvező arány, mert a kilépettek és vizsgálatlanul maradtak száma mindössze 11. Az isk. évet végzett nyilvános tanulók közül 299 felléphet, 56 javíthat és 18 utasíttatott osztályismétlésre. Az elégtelenek száma 19.8%, ami a tanulmányi előmenetelt jó­nak mutatja. Az osztályzott 373 rendes tanuló közül 173 példás, 178 jó, 22 szabályszerű, kevésbé szabályszerű pedig egy sem; az erkölcsi magaviselet tehát teljesen megnyugtató. A tanulók egészségi állapota általában kedvező volt. A téli és tavaszi hónapokban fellépő járványok (skarlát, difteritisz, influenza, mandula lob), nem kímélték ugyan iskolánkat sem, azonban az egyes esetek száma egész minimális volt és az iskola bezárásának veszedelme az egész év folyamán egyetlenegyszer sem fenyegetett­Egyébként a tanulók egészségi állapotára és az iskolának egészségügyi szempontból való karbantartására gondosan őrköd­tünk. Ezt a munkát iskolaorvosunk, dr. Ssrkadi Sándor, irányí­totta, aki majdnem minden nap a déli órákban rendelést tartott az iskolában. Minden félévben az osztályokon végigmenve, min­den tanulót átvizsgált és az arra szorulókat megfelelő kezelésben részesítette. Dr. Göndör Arnold fogorvos az iskolaév elején minden ta­nuló fogait megvizsgálta. A diagnózist levélben közöltük az ér­dekelt szülőkkel. A szegény tanulók fogait Göndör doktor úr ingyen kezelte. 6. Iskolai ünnepek. a) Iskolai ünnepélyeink sora a szeptember 15-én tartott évnyitó ünnepéllyel kezdődött. A megnyitó ünnep műsora a kö­vetkező volt: 1. Nemzeti Hiszekegy, énekli az ifj. énekkar. Pe­tőfi: A hazáról, szavalja Békési Pál IV. o. t- 3. Évnyitó beszédet mond dr. Vág Sándor igazgató. 4. Vér Andor: Zsidó könnyek, szavalja Glück Sándor III. o. t. 5. Beethoven: Isten dicsőítése,

Next

/
Oldalképek
Tartalom