Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1930
19 András és Schön György VII. o. tanulók szerveztek és vezettek, Várnai Márciusát adta elő nagy hatással. Az ifj. énekkar és a zenekar szépen előadott számai egészítették ki az ünnepély műsorát, amelyen az ifjúság képességeit oly sokféleképen mutatta meg. d) Ebben a tanévben kezdte meg munkáját a br. Eötvös Józsefről elnevezett cserkészcsapatunk. Ennek május 14-én tartott, szépen sikerült cserkészavató ünnepségéről más helyen számolunk be. e) A trianoni béke ellen évről-évre megújuló tiltakozásunk a május 24-én a Nagytemplom előtti téren tartott demonstrációs nagygyűlésen jutott impozáns kifejezésre. Ezen az összes hatóságokkal, testületekkel, a város egész lakosságával együtt iskolánk tanári kara és ifjúsága is résztvett. f) A hősi halottak emlékének szenteltük a május 31-ére eső vasárnapot. Először templomi isteni tiszteleten vettünk részt, aztán a többi testületekkel és iskolákkal együtt ünnepi menetben vonultunk a Magoss György-téren létesített Hősök emlékfasorába s ott résztvettünk az emlékünnepélyen. g) Két vallási ünnepünk alkalmából nagyobb szabású műsoros előadást rendeztünk a szülők és az iskola barátainak élénk érdeklődése mellett. A chanuka-esti előadás a hitközség tanácstermében folyt le december 14-én. Műsora: 1. Moauz cür... (Ifj. énekkar.) 2. Megnyitó beszéd. Tartja dr. Vág Sándor igazgató. 3. Handel: Győzelmi ének. (Ifj. énekkar.) 4. M. Rosenfeld: A mi hajónk. Szavalja: Gábor György 1. o. t. 5. a) Rubinstein: Hangok a jeruzsálemi panaszfal mellől; b) Hándel: Cion leánya a Júda Makkabi c. operából. (Ifj. zenekar.) 6. M. Rosenfeld: Chanuka mécses. Szavalja Szilágyi István VIII. o. t. 7. Erkel: Bordal a Bánk bán c. operából. (Ifj. énekkar.) 8. a) Toselli: Szerenád. Előadja Lukács Pál II. o. t., kísér Góth Endre VII. o. t.; b) Brahms: Magyar tánc No. 5. (Ifj. zenekar.) 9. Tréfás jelenet. Előadják Fülep Borka VI. és Fülep Sándor VII. o. t. 10. Schubert: Nagy katonai induló (Ifj. zenekar.) Ennek a jól sikerült estnek tiszta jövedelme 108 P 70 f volt, amit jótékony célra fordítottunk. Purimi mulatságunkat, amely egyesítette a debreceni zsidó társadalmat, az iskola barátait, március 7-én rendeztük az Arany Bika-szálló nagytermében, nagy erkölcsi és tetemes anyagi sikerrel. A tiszta jövedelemként fennmaradt 847 P az intézet jóléti intézményeit gyarapította. Ennek, valamint a chanuka-est jövedelmének hovafordításáról „Jutalmazás és segítség" c. alatt számolunk be. Az est műsora, amelyből az ifj. énekkar és zenekar számain kívül a tanulók kezdeményezéséből ez évben alakult szavalókórus szépen kidolgozott előadását emeljük ki, a követ2*