Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1929

45 körnek 16 tagja volt a felső 4 osztály tanulói köréből, akik buzgón vetélkedtek egymással a szereplésben, amely egyes válogatott zsoltárok és a vallásos irodalomból vett más héber nyelvű szemel­vények interpretálásában és fordításában, valamint héber társal­gásban állott. A kör ifjúsági vezetője Weisz Dezső VII. o. t. volt. 4. Diákasztal. A f. isk. évben újból megalakult a középiskolai menza, mely a szegény vidéki tanulók ellátásáról gondoskodott. Tanulóink egyrésze ú. n. napi vagy vándorkosztot vett igénybe, másik része pedig a diák-menzán étkezett. A nyomasztó gazdasági viszonyok miatt nem fejthetett ki ez a fiatal intézmény nagyarányú műkö­dést, így is azonban több tanulónk szabadult meg a korán ránehe­zedő anyagi gondoktól. Itt hálás szívvel kell megemlékeznünk Létay Lajos úrról, az OMIKE-nek tragikus véget ért nemesszívü elnökéről, aki kérő szavunkra készségesen bocsátotta rendelkezésünkre a főiskolai menza anyagi erőit s kinek oroszlánrésze van abban, hogy a zsidó társadalom hagyományos áldozatkészsége sietett eloszlatni küz­ködő diákjaink gondjait. Az egész isk. év folyamán kiadtuak 1141 ebédet és 1170 va­csorát s 10 tanulónk részesült teljes vagy részleges ellátásban. A menza állandó támogatói az év folyamán a következő ösz­szegeket adományozták: Balla Jenő 49, dr. Barta Gyula 20, Fenyő Sándor 15, Fried Leó 70, Geiger Béla 60, dr. Geiger Emil 31.50, Gerő Zoltán 40, dr. Haász Imre 15, Heimann Dezső 36, Hol­lander Adolf 21, Kaposi Géza 35, dr. Kardos Albert 18, dr. Kardos László 3, Keiner József 60, Kolos Lajos 12, dr. Kun Miklós 54, Lédig Dezső 40, néh. Létay Lajos 60, özv. Lichtschein Mózesné 70, Löw Miklós 35, Mandel Lipót 70, Miklós Sándor 63, Müller H. és fiai 63, Nagy Benő 50, dr. Popper Mórné 40, Preisler Mór 40, Radák József 30, Redl Szigfrid 40, dr. Rényi Andor 54, Roth Mór 20, dr. Sebestyén Lipót 35, Sebők Emánuel 50, Székely Artúr 27, dr. Vág Sándor 45, dr. Weszeczky Oszkár 70 pengő. Egyszersmindenkori összegekkel támogatták a következők: Abonyi Ferenc 10, Deutsch Lajos 10, Fábián Ferenc 1, Fáy Ár­pád 3.10, dr. Fejér Ferenc 5, dr. Fenyő Béla 2, Gál Samu 20, dr. Goldmann Ármin 10, néh. Halmágyi József 10, Jakobovits Henrik 20, Kanczler József 2, Kardos Pál 10, Kölcsönsegélyző Egylet 20, Nemes Károly 5, Rosenfeld Miksa 10, Schwarz Vilmos 55, Sebők Emánuel 2, Sipos Ferenc 10, Springer Ernő 5, dr. Szántó Sámuel 20, Újlaki Henrik 10, Vadász Endre 4, Weisz Béla 10 pengő. Az iskola chanukai és purimi jövedelméből kaptunk 250 pengőt. A menza egész évi jövedelme 1955.04 pengő, összes kiadása 1612.50 pengő, maradvány 342.54 pengő, mely összeget az előző évről áthozott 48.72 pengő maradvánnyal a Kölcsönös Segélyző

Next

/
Oldalképek
Tartalom