Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1929

15 ifjúságot képezzünk ki, mely nemcsak tudásban, hanem külső megjelenésben, magatartásban, érzésben, szellemben, jellemben Debrecen bármelyik középiskolájának ifjúsága mellett méltóan foglalhasson helyet és az államnak, a nemzetnek egyenjogú, egyenértékű tagja lehessen. Ezt a kitűzött célt, ezt az eszményképet teljes mértékben, hiány nélkül el tudta érni Kardos Albert, aki az új zsidó reálgimnázium vezetését elvállalta és akinek nevével, nevének nemes veretével indult meg a debreceni zsidó reálgimnázium és amikor a múlt évben az első nyolc év leteltével az első érettségi előtt álló ifjúság által elkészített új lobogó avatóünnepén Kardos Albert mintegy seregszemlét tartott, büszkén mondhatta, hogy amire vállalkozott, emberül beváltotta. Törekvésében erős támaszt nyert hitközségünk erős akaratú, lelkes és fáradhatatlan elnökében, dr. Fejér Ferencben és hitközségünk egész elöljáróságában és tagjaink áldozatkészségében; de erőt merített abból a jóakaratú támogatásból is, melyben felsőbb hatósága, Ady Lajos tankerületi főigazgató részéről mindig részesült. Szervező képessége maga köré gyűjtött egy képzett, lelkes tanári kart, mely vetélkedve buzgólkodott a mester által kitűzött ideál megvalósításában. Nemes versenyben tanított, nevelt, semmiből teremtett szertárt, könyvtárt, szervezett zenekart, énekkart, sportegyletet, segélyegyletet és mindazt, ami egy jó iskola elengedhetlen tartozéka. De nemsokára meg lesz a hiányzó tornaés rajzterem is és hiszem, csakhamar cserkészcsapataink felavatási ünnepét is megülhetjük. Beszédem nagyon hosszúra nyúlna, ha Kardos Albert ezen utóbbi 8 évi munkásságát részletezni akarnám. Elég rámutatnom, hogy Kardos Albert egész munkát végzett, az ő egyénisége, az ő neve adott tekintélyt az új iskolának, pedagógiai vezetése emelte arra a magas szintre, mely a felsőbb hatóságok megelégedését vívta ki, de melynek folytán tanulóink úgy a szellemi, mint a sportversenyeken nemcsak megállták a helyüket, de kitüntetésekben is részesültek. Mondhatjuk, hogy Kardos Albert a maga képére fejlesztette az iskolát és így most, amikor annak vezetésétől végképen megválik, illő és méltó, hogy az ő képe díszítse azt a termet, amely szellemi működésének és alkotó tehetségének oly sokáig színhelye volt. Az ő arcképe szimbólummá válik ott, abban a teremben, mert abból Kardos Albert szelleme sohasem fog távozni. Hulljon tehát le a lepel arról a képről, melyet művészi kezek alkottak és mely hitközségének elismerését és tanártársai szeretetét van hivatva tolmácsolni. Jelképezze ez a kép, hogy Kardos Albert ezen a helyen sohasem lesz idegen, jelképezze, hogy az iskola az ő szelleméhez sohasem lesz hűtelen, aminthogy hiszem, hogy az isteni gondviselés által megállapítandó későbbi időben az intézet homlokán dí-