Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1928

53 Tisza Istvánt adta és én boldognak vallanám magamat, ha azoknak a tanuló ifjaknak a magyar érzésében és jellemalakulásában, akik most állanak e zászló alatt és nemzedékeken keresztül fognak alája seregleni, ott rezegne, mint láthatatlan, de mindig ható elem, valami az Arany János költői és a Tisza István emberi fenségéből. * * * A harmadik zászlószalagról egy halk, de határozott mondat szól hozzánk: „Az igazságban ne szünjünk remélni." Egy fényes magyar elme, egy igaz magyar szív: Gyulai Pál hangoztatta ezt a buzdító szózatot gyászos, sötét időkben, a szabadságharc leveretését követő vigasztalanul hosszú éjszakában. A magyar igazságra gondolt, amelyet vérbefojtottak, bitóra szegeztek, amely magyar igazság mégis győzelmesTíedett. Én is a magyar igazságra gondolok, amelynek az ereje meg fogja dönteni és szét fogja rombolni Trianonnak megannyi börtönfalát és még oly magas vársáncát, amelyeket gyűlölet és tudatlanság, kapzsiság és hálátlanság rakott millió meg millió magyar feje fölé. Ezt a Trianont ledöntő magyar igazságot sohasem szűnök meg hinni és remélni. De hiszem és remélem a magyar zsidó igazságnak diadalmas eljövetelét is, amelynek fényes szine elől odvába fog visszabúni az irigység és rosszakarat, a becsmérlés és rágalom és amelynek varázsától darabokra fog törni a numerus claususnak elevenbe vágó lánca. A magyar igazságnak kint és a magyar zsidó igazságnak bent együtt kell győzedelmeskedniök, hogy eljöjjön Nagymagyarország igazi feltámadása. Ennek a külön magyar zsidó igazságnak a hangoztatására engem Debrecennek, a kálvinista Rómának jólismert története buzdít és bátorít. Azokban a századokban, amelyeknek folyamán a Habsburg-uralkodók törvényt szegtek és alkotmányt sértettek: Debrecennek volt még egy külön sérelme, hogy ősi kollégiumának végzett növendékeit nem engedték szabadon odamenni tanulni, ahová tudásszomjuk és lelkiismereti meggyőződésük vonta őket, nem engedték a nyugati műveltség kincsesházából azt magokkal hozniok, amivel egyházukat fejleszthették és a magyar műveltséget gazdagíthatták volna, sőt még azt sem engedték meg, hogy Debrecen, a város ezt a maga testéből és lelkéből való főiskoláját tetszése szerint támogathassa. S mikor a történelem folyamán az uralkodók kénytelenek voltak az alkotmányt helyreállítani s mikor a törvények országszerte visszanyerték erejüket, akkor Debrecennek, a kálvinista Rómának ez a külön sérelme, amelyet nem annyira a fejedelmi hatalomtól, mint honfitársaitól szenvedett, szintén megszűnt. Hiszem és vallom, hogy a történelem ismétlődni fog, hogy az ország igazsága és a felekezet igazsága egymást segítve fog győzelemre jutni, még pedig nem századok leforgása alatt, hanem még a mi éveinkben, sőt talán még a mi napjainkban. Hiszen