Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1928

44 A debreceni izr. hitközség — fájdalom — anyagiakban szegény és az utóbbi esztendők súlyos gazdasági helyzete minden tagjának teherbíró képességét nagyon meggyengítette. De Istennek hála, minden egyes tagja ennek a hitközségnek gazdag hazafias és vallásos érzésekben és ezért ajándékozta meg hazáját, városát és felekezetét ezzel az újabb kulturális intézménnyel, mely, ha minden berendezésében még nem is olyan tökéletes, mint a többi gazdag felekezetek iskolái, de a tanítás eredményében, hazafias és vallásos nevelésben — a hivatalos megállapítás szerint is — egyenrangú azokkal. Érthető tehát, ha ezen ünnepélyen is legelsősorban mélységes hálánkat juttatom kifejezésre mindannyiunk egy igaz Istenének, amiért lehetővé tette nekünk, hogy a legnehezebb időben, a legsúlyosabb viszonyok közepett létesíthettük ezt a középiskolát, és adta nekünk az országos hírű, jóságos lelkű, kiváló pedagógust, dr. Kardos Albertet igazgatónak, amivel lehetővé vált iskolánkra nézve, hogy az ő nemes veretű márkája alatt kezdhette meg és folytathatta — a hivatása magaslatán álló tanári kar élén — általánosan elismert kulturális működését. És hálás szívvel emlékezem meg most is Ady Lajos főigazgató úr őméltóságáról, aki atyai szeretettel, de a mellett az ebből fakadó atyai szigorral figyelte és értékelte reálgimnáziumunk működését, támogatta a magas kormánynál kérelmeink teljesítését és ha ez idő szerint még csak évi ötezer pengő segélyt kapunk is, jogos a reménységünk, hogy a jövő esztendőtől kezdve megkapja Debrecennek ez a legfiatalabb középiskolája is a tanári fizetések kiegészítését, amikor lehetővé válik reánk nézve reálgimnáziumunk berendezésének tökéletesítése. Hálás szívvel üdvözlöm az iskolát fentartó hitközség nevében nagyrabecsült vendégeinket, akik kegyesek voltak ezen szerény ünnepélyünkön bennünket megjelenésükkel megtisztelni. Baltazár Dezső püspök úr őméltóságát, ezt a magasztos jellemű fenkölt gondolkozású egész embert, a mi kegyes jóakarónkat, Debrecen város szép múltú és nagy jövőjű polgármesterét, dr. Vásáry István úr őméltóságát, — Karai Sándor urat, a dicső múltú és jövőjű debreceni ref. gimnázium általam soha nem felejthető, nemes lelkű volt igazgatóját, — a tanügynek többi nagyérdemű apostolait, — a testvér hitközség tisztelt képviselőit és mindazokat egyenkint és összesen, kik szívesek voltak ezen ünnepély fényét megjelenésükkel emelni. * Most pedig hozzátok fordulok kedves fiatal barátaim, kik a mi gimnáziumunkban megszerezve az elméleti ismereteket, elindultok a nagy harcra, amit életnek, megélhetésnek neveznek. És mielőtt itthagyjátok az általatok is bálványozásig szeretett igazgatót, tanáraitokat, az iskola padjait, az épületet és ezt az udvart, mindazt, akik és melyek közelében az emberi élet legszebb, leg-