Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1928

25 kör Sebők Emánuel tanár irányítása mellett az idén megalakult természettudományi szakosztály vezetésére Sréter Jenő VIII. o. tanulót titkárnak választotta meg. A kör az év folyamán az alakuló és záró gyűlésen kívül 14 gyűlést tartott, amelyek közzül 2 ünnepi rendeltetésű volt, t. i. december hónapban Tóth Árpád, a debreceni származású nagy­nevű költő emlékének áldozott a kör, a márc. 15-i iskolai ünnepet pedig az önképzőkör rendezte. Egyébként a kör működése ki­terjedt irodalmi, matematikai és természettudományi értekezé­sekre, novellákra, szabad előadásokra, eredeti és fordított ver­sekre, szavalatokra és ezekkel kapcsolatban szó- és írásbeli bírála­tokra. Pályázatot hirdetett továbbá a kör a zászlóavató ünnepsé­gen előadandó ünnepi ódára, amelynek 10 pengős díját Engel Miklós VIII. o. t. nyerte el. Az önképzőkörrel kapcsolatban megemlítendő, hogy a fel­sőbb osztályok több tanulója szorgalmas munkatársa volt a Kö­zépiskolai Math. és Phys. Lapok feladatrovatának. A szerkesz­tőség háromnak, névszerint: Sámuel Jenő VII. o. t., Sréter Jenő és Szolovics Dezső VIII. o. tanulónak arcképét is közölte a leg­eredményesebben dolgozók sorában. A körnek 183 rendes tagja volt, akik évi 1 pengő tagdijat fi­zettek; ebből, valamint az ifj. isteni tiszteleten felajánlott ado­mányokból és egyebekből 333.70 pengő volt a kör bevétele, amíg a kiadása utólag felmerült kiadásokkal, t. i. egy iskolai szekrény árával 234.30 pengőre ment; a pénztári maradványt: 99.40 pengőt az igazgató a volt szavalókör vagyonához csatolta, amely e szerint az időközi kamatokat nem számítve 510.32 pengőt tesz és amely a Magy. Ált. Takarékpénztár helyi fiókjának 65. és 760. számú betéti könyvén gyümölcsözik. 4. Takarékossági egyesület. A takarékossági egyesület ez iskolai évben is megalakult; 1928 október 5-én tartotta alakuló közgyűlését dr. Haász Imre ta­nár elnöklete alatt. Miután a közgyűlés megválasztotta az ifjúsági tisztikart, megindult az egyesület munkája. Fiókegyesületenkint (osztályonkint) átlag 16 gyüjtőnapot tartottunk. A záróközgyű­lés 1928 június 10-én volt, amikor az egyesület főtisztviselői: a főnök, főpénztáros és ellenőr gondosan átvizsgálták és lezárták a fiókegyesületek ellenőrző íveit. Az egyesületnek a Moktár 386. sz. betéti könyvén 80.78 pengője volt elhelyezve, mint 1927—8. isk. évi eredmény; az 1682. sz. betéti könyvön pedig 11.23 pengő, mint 1928—9. isk. évi ered­mény. Ez a két összeg átmegy az 1929—30. isk. évre az esetleges időközi kamatokkal együtt; az egyesület vagyona jelenleg 110.23 pengő, az 1682. sz. betéti könyvön. A f. isk. évben befizettek a tanulók 346.43 pengőt, amely ösz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom