Állami főreáliskola, Debrecen, 1939

9 De egyszerre mi történik? Vihar tör ki. Az állatok futnak a villám­csapástól, én „tüzért szaladok". ,,Érzem, hogy lelkemnek tehetségi nagyok, Hogy én a fölélek helytartója vagyok, Hogy már a földön is több vagyok baromnál, S tán messzi reményem több csupa álomnál." Mégis ember vagyok és az embereknek van közös érzése : „A csendes chinai s a kóborló tatár Érzi, hogy a halál nem legvégsőbb határ ; Ha ezek mind hisznek, én kételkedjek-é ? Négy milliárd ember : felséges társaság ! Hamarább vét négy-öt, mint ily nagy sokaság." III. Népek. Ebben a fejezetben azt fejtegeti Csokonai, hogy a népek mit beszélnek a lélek halhatatlanságáról. Kétféle a felfogás. Az egyik szerint az ember halála után tovább is úgy él, mint ahogyan élt. A másik felfogás szerint az ember lelke vándorol egy testből a másikba, egy állatból a másikba. Az elsőre a lappokat, az utóbbira a négereket említi. (Ez a két példa ethnografiailag helytelen, mert a lappokat a germán mithologia híveiként állítja elénk, a négereket pedig a lélek­vándorlás tanának követőiként tünteti fel.) IV. Bölcselkedök. Mit mondanak a filozófusok? Atheus, aki tagadja Istent és a lelket, azt mondja, hogy az van a halál után, ami volt hitvány létünk előtt. Confucius ,,már az Istent dicsérte, de a halhatlan lelket nem ismerte". „így lesz... a földi részekből plánta és növevény, melyet, ha az élő állatok megesznek, Belőle maguknak testet s növést vesznek. így alszunk mi!" Sokrates már nemesebb elmével gondolkozik. ,,ímé, a halálos mérget mostan adja Őneki könnyezve a tömlöc hadnagya." Sokrates pedig így szól: „Itt a vég : megiván kelyhedet, óh, halál, S néhány percek után testemet itt hagyom." Barátai felé : Miért sírtok? „Hát egy bűntelen embert Rettegtethet-e a halál?" V. Keresztyénség. Mit mond a haldokló keresztyén? A haldokló keresztyén azt mondja, amit Rhédeyné mondott: ,,Mennybéli lángnak kellemes isteni Szikrája ! hagyd el, hagyd el ezen halál Alá vetett testet: te játszó Eszköze a repeső örömnek, Búnak, reménynek ! Már napod itt vagyon : Hogy célra jutván, végy diadalmat a Természeten, s a boldog élet Szent palotái felé emelkedj." A keresztyén halállal végződik voltakép a tanköltemény. A követ­kező rész mind búcsúztató, amely a búcsúztatók formáját követi: ismer­teti a megboldogult asszony jellemét; hogyan búcsúzott férjétől, rokonai­tól, barátaitól és barátnőitői. Űr M. (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom