Állami főreáliskola, Debrecen, 1939

8 Megküzdött-e Csokonai e műfaj nehézségeivel? A tanköltemény absztrakciókról, gondolatokról szól, már pedig a gondolat, az absztrakció nem poétikus, a gondolat nem kap költői szárnyra, mert a költő nem tudja gondolatait a fantázián át megérzékíteni, a gondolat gondolat marad és nem lesz költői képzetté! E tekintetben költőnk csak részleges sikert ért el. A költemény gondolatmenete : kiinduló pontja a kétség. I. Rémítő és vidító kétségek. „Lenni, vagy nem lenni?" — hamleti mondásból indul ki. Az embernek kettős élete van. Ebből származnak kétségei : Csillagok közt hordnak aetheri szárnyaim, De a sír partjára húznak ón lábaim ; Az ég s a föld között függök utoljára, Én angyal, meg állat, vagy por, meg pára. A költemény feladata a lélek lételét megfejteni. Az emberi élet, szerinte, abban mutatkozik, hogy van az emberben valami, ami magasra vonja : a lélek; és mégis meg kell fizetni állati létünknek attribútumát a sír szélén, bármilyen magasröptű a gondolatunk. Ebben van Csokonai szerint a nagy ellentét. II. Okoskodások és érzések. Ebben a részben felsorolja az érveket a halál ellen : az ember nem hal meg egészen, van benne valami halhatatlan rész. Érvei a következők. Először halál nem semmisít meg semmit, csak felbont: „Ügy van ! mert csak ott győz a lerontó halál, Ahol megosztható részecskékre talál, Amelyeket külön szedvén vas ujjával, Egyesíti önnön elementumával." Isten nem teheti azt, hogy lángunkra, lelkünk lángjára ráfújja a semmiség szelét. Hiszen a halál csak felbont, a lelket azonban nem bonthatja fel részekre, mint a testet. Nem, mert a lélek nem test, a léleknek nincsenek részei, nem bontható fel részekre. Másodszor, nem lehet az, vétek volna állítani, hogy Isten ,,a maga képére teremtett Nemes valóságot csak azért teremtett, Hogy a bú, baj közül semmiségre híja, S önnön lehelletét mintegy visszaszíjja." Nem lehet a bölcs Istenről feltenni, hogy csak azért teremtette az embert, hogy ismét örökre megsemmisítse ; annál kevésbbé lehet ezt feltenni, mivel a világ tele van igazságtalansággal: ,,Ha az embereknek dolgait vizsgálom, ...lám a virtusnak semmi becse nincsen." Joggal kérdezhetjük a költővel: „Be hát a szenvedő jámbornak jutalma Hová lett ? hol van a virtus diadalma ?" Ez az okoskodás csúcspontja. Kell tehát lenni másnak is, mert különben Istent igazságtalannak kellene mondanunk. Borzasztó elgondolni, hogy mi az állatokkal együtt pusztulunk, egy sorsunk van az állatokkal. Nem, voltakép az állatoknak így jobb sorsuk van, mint nekünk ; nem szenvednek annyit, mint az ember, mert az állat nem ismeri a szellemi fájdalmat. Nekünk testi és lelki fájdalmunk van, fájdalmunk forrása lehet a család, a haza, a barát, a mult és a jövő. Minő kegyetlenség volna Istentől, ha a magasba vágyó gólyának nem adna szárnyakat. Ha az ember ilyen, mint az a gólya, melynek szárnya nincs, s amely szárnyaszegetten hiába vágyakozik szebb hazába, akkor „letészem az eddig viselt méltóságot, S az állatok között kérek boldogságot".