Állami főreáliskola, Debrecen, 1939

25 kitűnő érdemeket szereztek, ismertető felsorolásuktól azonban a csökken­tett költségvetési fedezet miatt szűkebbre szabott Évkönyvünkben el kell tekintenünk. III. Hősi halottaink. Iskolánk volt növendékei közül a világháborúban elesett 22 hős emlékét az iskola előcsarnokában elhelyezett emléktáblán megörökítettük. A táblára azoknak a volt növendékeinknek a nevét vettük fel, akik iskolánkban érettségi vizsgálatot tettek, vagy az iskola padjáról vonul­tak be. IV. Iskolánk az 1939—40. tanévben. I. félév. 1. Alakuló értekezlet: szeptember hó 1-én, utána javítóvizsgálatok. Javítóvizsgálatra jelentkezett 12 tanuló, kik közül sikerrel vizsgá­zott: 9. Szeptember hó 2—4-én tartottuk meg a pótbeiratásokat. Szeptember hó 23-án Veni Sancte, utána évnyitó a tornateremben, majd tisztelgő elvonulás a nemzeti lobogó előtt az udvaron, a hősi emlék­műnek megkoszorúzása ; végül az osztálytermekben osztályrendezés és törvényolvasás. Az évnyitó beszédet az igazgató mondta. Szeptember 25-én megkezdődött a rendes tanítás 50 (a hatodikban 40) perces órákban. Az I. félév 1940 január hó 31-ével végződött, ekkor kapták meg tanulóink a félévi „Tanulmányi Értesítő"-t. II. félév. Február hó 3-án megindult a munka és tartott június hó 14-ig. Május hó 7-én utolsó tanítási nap a VIII. osztályban ; „ballagás". Május hó 9—15-én összefoglalások a VIII. osztályban. Május hó 16—18-án érettségi írásbeli vizsgálat. Június hó 3—5-én érettségi szóbeli vizsgálat. Június hó 14-én utolsó tanítási nap, június 15—21-éig összefoglalások az 1—VII. osztályban. Június hó 25-én Te Deum, a tanév ünnepélyes berekesztése, Gyóni Géza ünnepéllyel egybekötve, a bizonyítványok és jutalmak kiosztása. Évzáró beszédet mondott és megemlékezett az igazgató Gyóni Gézáról. A tanév lefolyása a történeti események miatt szükségessé vált be­szállásolás, a fegyvergyakorlatokra szóló, három tanárra szorítkozó be­hívások, Balezer György rajztanár november 7-től nyugalombavonulásáig terjedő betegszabadsága, a helyettesítésére kiküldött Tóth Lászlónak csak március hó 23-án való munkakezdése, Oláh Gábornak május 1-től kezdődő s a tanév végéig tartó betegszabadsága miatt nyugodtnak és

Next

/
Oldalképek
Tartalom