Állami főreáliskola, Debrecen, 1939

19 emberek két csoportra oszlanak : becsületesekre és nem becsületesekre, továbbá szegényekre és gazdagokra, s hogy rendesen a szegények a becsületesek, míg a gazdagok az ellenkező táborba tartoznak. Mi magyarok vagyunk a szegények, a kizsákmányoltak, az élet jogaiból kirekesztettek : de velünk van a becsület, az erkölcsi erő, míg a hatalmon levők, a gazdagok, a világ urai nélkülözni kénytelenek a világ legerősebb fegyverét, az erkölcs erejét. Ábelt az országban tapasztalt visszásságok hajtják, kiűzik idegenbe, Amerikába. Ott már jól megy a sora, egyéni rátermettségével, eddig szerzett élettapasztalataival már-már beleilleszkedik a világpolgár életmódjába, de ekkor rádöbben, hogy ő nem élheti a maga sajátosan egyéni életét ezen az idegen földön, s hogy valami húzza vissza az elhagyott, a kisszerűnek, fogyatékosnak megismert országba. Az élet értelme az, hogy legyen az embernek ebben a világba 1 egy otthona, ahol a maga alkatának megfelelő életei élheti, s ahol nyugodtan hajthatja le fejét. S Jégtörő Mátyás mintha már ezekkel az élettapasztalatokkal kezdené életét, mikor már a földi létbe költözés előtt furfangos eszével különféle állati lények alakjában szolgálja későbbi szüleit, az otthonnak, a székely földnek elhagyatott, szegény két emberét. Életközösségbe lép egymással a szolgálat gondolatában a magyar föld és a magyar ember, s minden a magyar életsors szebbé formálásán munkálkodik. Íme, a magyar író pozitív tanítása, a magyar élet mindenkihez szóló parancsa : önmagunk megtartásáért való harcos, tevékeny magatartás, lelkiségünk életrevaló sajátosságaihoz való ragaszkodás, az egy magyar érdekben való öntudatos összefogás, a haza gondolatának kiküzdése és ezért a földért s ezért a népért való szolgálatvállalás. Ezek egyúttal azok a tanítások, amelyek alkalmasak arra, hogy időszerűségükkel és mély érzelmi s gondolattartalmukkal megmozgassák az életbe kilépni készülő tanuló lelkivilágát, s az utolsó iskolai benyomás erejével kísérjék el őt az életbe, hogy ott harcos, magyar mivoltához hű, a testvérnek kezet nyújtó, csak e hazában élni tudó magyarként szolgálatot vállaljon. Szolgálatot, ne uraskodást, hivatást, ne hivatalt, segítő alkalmat, ne egyéni érdekű hatalmat. A magyar embernek nem a maga személye a fontos bármely helyzetben, hanem magyar mivolta s az ebből adódó kötelesség. Az ország, a nép, a magyar életsors az első. Nincs igaza Babitsnak, amikor könnyű felfogással így énekel: ,,.. .én vagyok az Ómega és az Alfa". Nem ,,én", hanem az „ország", a „nemzet" a kezdet és a vég, ahonnan minden kiindul, s ahova minden visszatér az életünkben. Erre tanít legjobbjaink, legnagyobb íróink példája. * Amint már ebből a vázlatos bemutatásból is kitetszik, a VIII. osztály magyar összefoglaló óráján nem az volt a célom, hogy a tanulók tárgyi tudását kipuhatoljam, vagy arról számot adjak. Olykor, egyes pontokon, erre is gondoltam, de ahol ilyenféle kérdezgetéssel próbálkoztam, nyomban kitűnt, hogy az effajta óravezetés nem összhangolható a főgondolattal, s a főcél elérését csak hátráltatja vagy homályba burkolja. A főcél az volt, hogy élményeket nyújtsak. Új kérdések, új feladatok elé akartam állítani a tanulókat, ösztönözni akartam őket mély összefüggések felfedezésére s a szerzett megismeréseknek saját életük formálásában való hasznosítására. S bennem legalábbis az az érzés gyökerezett meg azon az órán, hogy a közös munkában felvetett kérdések és megoldások nemcsak irodalmi tudásukat mélyítették el, nemcsak fontos érintkező pontokat láttattak meg az irodalmi és a történelmi magyar életforma közt, hanem életeszményeket is állítottak vagy szilárdítottak meg bennük. Egyszóval: az összefoglaló óra a tárgyba való elmélyedés útján pedagógiai célt valósított meg. Papp István.