Állami főreáliskola, Debrecen, 1938

9 oly fizetést adott, aminőt akkor csak a kormány és a főváros fizetett a maga iskoláiban. Első ideiglenes elhelyezése a református főiskola rop­pant épületének egy kis szögletében történt. Az 1875. évben megnyílt az ötödik osztály is. Mivel azonban az 1875-i min. rendelet rendelkezései a főreáliskolákat nagyon költségesekké tették, a város a reáliskola további fejlesztésébe a maga erején nem merészelt belemenni. A reáliskola így 1889-ig ötoszlályú maradt. 1886-ban a főiskolából is kiszorult a IV. és V. osztály, az igazgatói és könyvtári helyiséggel a Vecsey-házban nyert elhelyezést. 1885-ben tétettek meg az első lépések a város részéről, hogy a reáliskola állami kezelésbe vétessék. Azonban még hat esztendőnek kellett lefolynia, amíg az államosítás megtörtént. Az 1889—90. tanévben meg­nyílik a VI. osztály is, melynek terhét a tanári kar egy évre minden díjazás nélkül magára vállalta. 1891 április havában jön létre a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium és a város között a végleges megállapodás az államosításra nézve. Az 1891-—92. iskolai évben megnyílik a VII. osztály s a reáliskola átköltözik a mai kir. Tábla helyén lévő Korona-vendóglő iskolává átalakított rozzant helyiségeibe. 1893 nyarán vonult be az állami főreáliskola a jelenlegi palotájába. Az évek folyamán erősen lerongyolódott, kívül-belül kopott épületen a múlthoz képest a következő változás történt. Az 1936—37. iskolai évben mintegy 6000 P költséggel rendbehoztuk az épület homlokzatát : kívül­belül új vakolást és festést kapott. Az 1937-—38. iskolai és nyarán a szép külsővel pompázó épület belsejében végeztünk nagy tatarozást. Mintegy 4000 P-s költséggel a termek festésére és az ajtók mázolására került a sor. A legközelebbi tatarozás feladata: az ablakok mázolása, az alagsor vakolása. Iskolánk eddigi főigazgatói : Dr. Krausz G. László nagyváradi tank. kir. főigazgató (1873—1880), Petrovics Ferenc (1880—1883), Békéssi Gyula debreceni tank. kir. főigazgató (1884'—1895), Géresi Kálmán (1896—1919), Ady Lajos (1919—1935), v. dr. Bessenvei Lajos (1935—38.) Kiss József (1938—). Iskolánk eddigi igazgatói : Tóth József (1873—74), Gelenczei Pál (1874—1883), Fazekas Sándor c. főigazgató (1883—1912), dr. Kardos Albert (1912—1921), dr. Zalai János (1921—1935), Úr Márton (1936—). Iskolánk eddigi tanárai : Kiss Rezső, Díváid József, dr. Zelizy Dániel, Sárói Szabó Pál, Papp József, Nagy P. Sándor, Örvényi Vilmos, dr. Kolla­rics Mihály, dr. Koós Gábor, Krisztiáni Alajos, Somogyi Pál, Závodszky Adolf, Szerdahelyi Ödön, Beczner Frigyes, Pápai Pál, Zimmermann Gyula, Futó Mihály, Kristóf János, PMbauer Alajos, Burri György, Kürschák József, Harmath Gergely, Grümwald Miksa, Balugyánszky Béla, Jaszencsák Sándor, dr. Kardos Albert, Kovaliczkv Antal, Laczkó Károly, Pálfy József, Schmidt (Vasverő) Rajmond, dr. Balassa József, Gerecz Lajos, Skopál István, dr. Horvay Bóbert, Domokos Jenő, Pogány Kornél, Lux Károly, Bihari Ferenc, Tvergyák (Telkes) Sándor, Alt Henrik torna­tanár, Virányi Gyula, dr. Falusy Béla, Ignátz Ernő, Kerékgyártó Jenő, dr. Laurentzy Vilmos, Füssy József, dr. Zalai János, dr. Madai Pál, Frank János, Isoz Emil, Fülöp Béla, Kronstein Béla, Kollwentz Rezső, dr. Ernyei Jenő, dr. Vág Sándor, Roráncs György, dr. Medveczky Károly, Jam­riska Péter tornatanár, Oláh Gábor, Nádasdi József, Lakner Gyarmathi József, Korber Ernő, dr. Pröhle Vilmos, dr. Hankiss János, dr. Goschi Péter, Jesch Mátyás, dr. Zivuska Jenő, Jóvér Antal, dr. Kiss Miklós, Kolos Lajos tornatanár, Balezer György, Majoros Béla, Wirker Ernő, Wallisch Oszkár, Lovas Reithoffer Rezső, Márton Nándor, Rernsey Győző, Husz Éltető Ödön, Hankovszky Árpád tornatanár, dr. Merker Mecseky Márton, Telkes Sándor, dr. Lambertenghv Ermenegildo, v. Had-

Next

/
Oldalképek
Tartalom