Állami főreáliskola, Debrecen, 1937

7 IL Iskolánk múltja. A debreceni áll. főreáliskola 1873 november 3-án nyílt meg egyszerre négy osztállyal, mint debreceni városi reáliskola Debrecen sz. kir. város közönségének áldozatkészségéből. A dologi és személyi kiadásokat maga a nemes város vállalta. Bőkezűen gondoskodott a tanárok fizetéséről, s oly fizetést adott, aminőt akkor csak a kormány és a főváros fizetett a maga iskoláiban. Első ideiglenes elhelyezése a református főiskola rop­pant épületének egy kis szögletében történt. Az 1875. évben megnyílt az ötödik osztály is. Mivel azonban az 1875-i min. rendelet rendelkezései a főreáliskolákat nagyon költségesekké tették, a város a reáliskola további fejlesztésébe a maga erején nem merészelt belemenni. A reáliskola így 1889-ig ötosztályú maradt. 1886-ban a főiskolából is kiszorult a IV. és V. osztály, az igazgatói és könyvtári helyiséggel a Vecsey-házban nyert elhelyezést. 1885-ben tétettek meg az első lépések a város részéről, hogy a reáliskola állami kezelésbe vétessék. Azonban még hat esztendőnek kellett lefolynia, amíg az államosítás megtörtént. Az 1889—90. tanévben meg­nyílik a VI. osztály is, melynek terhét a tanári kar egy évre minden díjazás nélkül magára vállalta. 1891 április havában jön létre a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium és a város között a végleges megállapodás az államosításra nézve. Az 1891—92. iskolai évben megnyílik a VII. osztály s a reáliskola átköltözik a mai kir. Tábla helyén lévő Korona-vendéglő iskolává átalakított rozzant helyiségeibe. 1893 nyarán vonult be az állami főreáliskola a jelenlegi palotájába. Az évek folyamán erősen lerongyolódott, kívül-belül kopott épületen a múlthoz képest a következő változás történt. A nyári tatarozás kereté­ben az épület egész homlokzata (külső és belső) új vakolást és festést kapott több mint 6000 P költséggel. A tatarozásra kiutalt összegnek mint­egy 4000 P maradványát az idei nyáron fogjuk felhasználni az épület teljes rendbehozatalára. Ennek a munkának elvégzése után a most szép külső köntöst kapott épület belső része is jó képet fog mutatni. Iskolánk eddigi főigazgatói : Dr. Krausz G. László nagyváradi tank. kir. főigazgató (1873—1880), Petrovics Ferenc (1880—1883), Békéssi Gyula debreceni tank. kir. főigazgató (1884—1895), Géresi Kálmán (1896—1919), Ady Lajos (1919—1935), v. dr. Bessenyei Lajos (1935—). Iskolánk eddigi igazgatói : Tóth József (1873—74), Gelenczei Pál (1874—1883), Fazekas Sándor c. főigazgató (1883—1912), dr. Kardos Albert (1912—1921), dr. Zalai János (1921—1935), Úr Márton (1936—). Iskolánk eddigi tanárai : Kiss Bezső, Divald József, dr. Zelizy Dániel, Sárói Szabó Pál, Papp József, Nagy P. Sándor, Örvényi Vilmos, dr. Kolla­rics Mihály, dr. Koós Gábor, Krisztiáni Alajos, Somogyi Pál, Závodszky Adolf, Szerdahelyi Ödön, Beczner Frigyes, Pápai Pál, Zimmermann Gyula, Futó Mihály, Kristóf János, Piribauer Alajos, Burri György, Kürschák József, Harmath Gergely, Grünwald Miksa, Balugyánszky Béla, Jaszencsák Sándor, dr. Kardos Albert, Kovaliczky Antal, Laczkó Károly, Pálfy József, Schmidt (Vasverő) Bajmond, dr. Balassa József, Gerecz Lajos, Skopál István, dr. Horvay Bóbert, Domokos Jenő, Pogány Kornél, Lux Károly, Bihari Ferenc, Tvergyák (Telkes) Sándor, Alt Henrik torna­tanár, Virányi Gyula, dr. Falusy Béla, Ignátz Ernő, Kerékgyártó Jenő, dr. Laurentzy Vilmos, Füssy József, dr. Zalai János, dr. Madai Pál, Frank János, Isoz Emil, Fülöp Béla, Kronstein Béla, Kollwentz Bezső, dr. Ernyei

Next

/
Oldalképek
Tartalom