Állami főreáliskola, Debrecen, 1937
15 10. Tanári értekezletek. A Rendtartásban előírt értekezleteket a megszabott számban és időben megtartottuk. Az alakuló értekezletet aug. hó 30-án tartottuk meg, közel esett ez a nap a gyászosemlékezetü mohácsi síkon vívott győzedelmes és a pogány sereg bomlását jelentő csata napjának 250. évfordulójához, ezért az igazgató megnyitójában megemlékezett a dicsőemlékezetü múltról. Majd röviden szólott a kartársakra váró oktató, nevelő és fegyelmező munkáról és erre a munkára kérte a jó Isten áldását. Az I. módszeres értekezlet tárgya a tanmenetek tervezeteinek bemutatása és megtárgyalása volt. A szaktanárok a tanmenetek készítésénél nagy gonddal jártak el és az idevágó miniszteri rendeleteknek, valamint a tanmenetek készítésére kiadott és hasznos, bőséges irányítást tartalmazó főigazgatói rendeleteknek a legteljesebb mértékben eleget tettek. Az értekezlet beható eszmecsere után a bemutatott tanmeneteket el is fogadta. A tanmenetek megtárgyalása után az igazgató ismétlésképen szólott az óravázlatkészítésről és a multévi kedvező tapasztalatok után bizakodással tekinthet a testület eme munkájára is. Az I. ellenőrző értekezleten az igazgatónak az addig folyó iskolai életről mondott rövid beszámolója után dr. Papp István tartotta meg székfoglaló értekezéssel felérő előadását „Az iskola a nyelvmüvelés szolgálatában" címmel. Az előadást élénk eszmecsere követte s az igazgató Majoros Béla, Murányi Kálmán és dr. Medveczky Károly értékes hozzászólása után megnyugvással látta, hogy a testület tagjai kivétel nélkül hívei, őrállói a nyelvhelyességre való nevelésnek és a szülői háznak az ügybe való belekapcsolását több-kevesebb eredménnyel biztatónak látják. Az I. félévi osztályozó-értekezleten az igazgató az intézet elsőfélévi működéséről a látogatásai során szerzett tapasztalata alapján tárgyak szerint rövid összefoglalót adott, utána a dolgozatok átvizsgálásakor szerzett tapasztalatairól előbb általánosságban, majd részletezésben számolt be. A II. módszeres értekezleten az igazgató kívánságára pedagógiai és didaktikai kérdések általános megvitatása helyett a valóságos tanítási órákkal kapcsolatosan felvetődő pedagógiai és didaktikai kérdések tárgyalását és megvitatását vállalta a testület. Egy-egy, a napokban megtartott tanítási órának lefolyásáról, az óravázlat szerint folyó tanításról, az előforduló elősegítő és gátló körülményekről, az eredmény mértékéről számoltak be az előadók és így egy tanítási órára rögzítve vitatott meg a testület minden vele kapcsolatos pedagógiai és didaktikai kérdést. így a munkaközben szerzett közvetlen tapasztalatok és élmények nyomán fakadó előadások biztosították az érdeklődést. Ilyen módszeres előadás tartására vállalkozott ezen az értekezleten : 1. Dr. Papp István, ki a VII. osztályban éppen kevéssel az értekezlet előtt megtartott első irodalomtörténeti órájáról szólott; 2. dr. Tóth Lajos, ki a munkáltató oktatásról beszélt a megtartott fizikai munkaórák és fizikai gyakorlatok alapján. Dr. Papp István előadásának rövidre szabott tartalma : Két oldalról vezeti le az irodalomtörténet tanításának célját és módját : a tárgyból és az ifjú lelkének adottságaiból. Az irodalomtörténet tudományának s iskolai tanításának célját az egyes korszakok irodalmi tudatának megragadásában, megéreztetésében látja. Az ifjú lelkiségéből pedig az irodalmi mü iránt való fogékonyságot,