Állami főreáliskola, Debrecen, 1937

12 5. Valláserkölcsi nevelés. A tanári testület nagy gondot fordít az ifjúság valláserkölcsös nevelésére. Az új középiskolai törvény szellemében a valláserkölcsi nevelést érvényesíti a tanítás minden ágában, az iskolai élet minden megnyilvánulásában, a rábízott tanulóknak vallásos és er­kölcsös polgárokká való nevelését személyes példaadással is szolgálja. A tanulók vasárnaponként kellő és gondos tanári felügyelet és kíséret mel­lett vonulnak az előírt gyülekezőhelyről az istentiszteletre. Az intézeti hit­oktatók a tanulók megjelenését pontosan ellenőrzik, panasz ezen a téren nem hangzott el. Tanulóink buzgó templombajárók, a tanári kar személyes példaadása az „exempla trahunt" szükséges igazságát fényesen igazolja. A róm. kat. tanulók a vasárnaponkénti szt.-misehallgatáson kívül négyszer járultak a szent-gyónáshoz és áldozáshoz, március hó 23—24-én pedig lelkigyakorlatokat tartottak. Halottak napján, szent Balázs napján és Hamvazószerdán is résztvettek a szentmisén. A református tanulók istentisztelet-rendjét a vallásoktató bizottság új elnöke az idén a következőképen állapította meg: az intézeti hitoktató az intézet nagy rajztermében előbb az I—IV. o., utána az V—VIII. osztályú tanulóknak tartott fohászkodással egybekötött rövid biblia­magyarázatos igehirdetést. Olykor-olykor szép rendben régi imádkozó­helyüket: a Kistemplomot keresték fel tanáraik kíséretében, a nagy hidegben a lakásukhoz legközelebb eső templomban hallgatták az Igét. Március hó 23—24-én „csendes napok"-on erősítették hitüket, május 22-én az új konfirmándusok részesültek a konfirmáció áldásában. A kis számban lévő gör. kath., ev., unit. és izr. tanulóink is eleget tettek vallási kötelezettségeiknek és a hitoktatóik rendelkezéseinek mindenkor enge­delmeskedtek. A hittani összefoglalásokon elnököltek : a róm. kat.-nál az I—VIII. osztályban Jesch Mátyás r. tanár. A református tanulóknál : a VIII. o.-ban : Kovács József református lelkész, az I—VII. o.-ban : Dr. Farkas Pál püspöki másodlelkész. A konfirmációs vizsgálaton elnökölt : Sípos Imre református lelkész. 6. Hazafias nevelés. A valláserkölcsös nevelés mellett a hazafias ne­velés is főgondunk tárgya volt. Megragadtunk minden kínálkozó alkal­mat arra, hogy élesszük, tápláljuk és ápoljuk tanítványaink lelkében a hazaszeretet szent tüzét. Ezt a célt szolgálták az alkalmilag rendezett ünnepélyeink, az ifj. körök (önképzőkör, cserkészet, énekkar, aero-kör) ünnepélyes megnyilatkozásai. Ráeszméltettük régi boldog országunkat csak fájó csonkaságában ismerő tanítványainkat arra a szörnyű veszte­ségre, melyet Trianon zúdított nemzetünkre. Megértették és lelkesedés­sel hallgatták nagy tanításunkat : bús csonkaságunk csak átmeneti lehet, így nem élhetünk, el kell jönnie a szebb jövendőnek. A tanári testület tagjai a meg nem alkuvó, a munkás, tettekben meg­nyilvánuló hazaszeretettől indíttatva Debrecen nagymultú iskolájának fiaiból új magyar ifjúságot, a mostani mostoha sorsunkkal megbirkózni tudó ifjúságot akarnak nevelni. Testben és lélekben erős, edzett ifjakat akarnak kibocsátani a Fazekas Mihály gimnázium falai közül. 7. A tanulók fegyelme. A tanulók magaviselete jó, erkölcsi maga­viselete ellen komolyabb panasz nem hangzott el. Tanítványaink szelídek, békések, fegyelmezettségük megfelelő. A fegyelmi esetek száma : osztály­főnöki rovásban részesült 30, II. f. igazgatói rovást kapott : 10 és IV. fokú­ban részesült: 1 tanuló (más intézetbeli tanuló ismételt bántalmazásáért). A fegyelmi eseteknek a tavalyinál magasabb száma nem azt jelenti, mintha a tanulók fegyelme lazult volna meg, hanem azt, hogy a tanári kar elérkezettnek látta az időt, hogy a kissé lármás természetű és nem eléggé

Next

/
Oldalképek
Tartalom