Állami főreáliskola, Debrecen, 1936
12 elején lelkigyakorlatot tartottak. Halottak napján, szt. Balázs-napjan és Hamvazószerdán is szt.-misén vettek részt. A református tanulók istentiszteletre a Kistemplomba jártak, csak a nagy hidegben mentek a lakásukhoz legközelebb eső templomba. Megünnepelték a reformáció emlékünnepét. Április hó elején csendes napokat tartottak. A konfirmáció ünnepét is megtartották. A gör. kat., ev., unit. és izr. vallású tanulóink is eleget tettek vallási kötelezettségeiknek a hitoktatók rendelkezése szerint. A hittani összefoglalásokon elnököltek : a r. kat.-nál a VIII. osztályban Lengyel László lelkész, az I—VII. osztályban Majoros Béla r. tanár. A ref. tanulóknál : a VIII. osztályban Sípos Imre központi lelkész, az I—VII. osztályban dr. Módis László és Vajda László lelkész, Mester István presbiter. A ref. tanulók konfirmációs vizsgálatán Kolossváry Kiss László lelkész és Márk Endre udvari tanácsos, a ref. egyház gazdasági főgondnoka. 7. Iluzuíias nevelés. A hazafias szellem ápolására nagy gondot fordított a tanári testület. Az iskolai élet minden eszközét és alkalmát felhasználtuk, hogy az ifjúság lelkében a benső vallásosság mellett beoltsuk az áldozatra kész tántoríthatatlan hazaszeretetet. Ezt a célt szolgálták a tanításon kívül az alkalmilag rendezett ünnepélyeink, az önképzőkör, a cserkészet, az énekkar stb. Ezeken az ünnepélyeken komolyan ügyeltünk arra, hogy tanítványaink szívében-lelkében nem a szereplés külső csillogása, hanem a lélekemelő benső tartalom hagyjon értékes és maradandó nyomokat. A tanári testület tagjai a meg nem alkuvó, a munkás, tettekben megnyilvánuló hazaszeretettől indíttatva Debrecen nagymultú iskolájának fiaiból új magyar ifjúságot, a mostani mostoha sorsunkkal megbirkózni tudó ifjúságot akarnak nevelni. Testben és lélekben erős, edzett ifjakat akarnak kibocsátani a Fazekas Mihály gimnázium falai közül. 8. A tanulók fegyelme. A tanulók viselete jónak mondható, erkölcsi viselete megnyugtató. Tanítványaink szelídek, békések, fegyelmezettségük kielégítő. Ebben a tanévben súlyosabb igazgatói büntetésre csak egyszer került sor, a legmagasabb és csak kevés esetben alkalmazott büntetés a II. fokú megrovás volt. Az I. fokú büntetések száma sem nagy. A félévi és évvégi Értesítőben előforduló néhány 3-as magaviseleti jegy egytől eltekintve igazolatlan óramulasztás következménye. A fegyelmi kihágásokat szigorúan pontos felügyelettel, az ifjúságnak a rend, a fegyelem és pontos kötelességteljesítés szeretetére való nevelésével iparkodunk megelőzni. Ahol mulasztás vagy fegyelmi vétség fordult elő, ott a tanári kar eljárása gondos és tapintatos volt és atyai szigorúsággal párosult igazsággal kereste és meg is találta a nevelő hatású orvoslást. Ha tanulóink szelíd és békés természetük mellett még fegyelmezettebbek lesznek, akkor a fegyelmi büntetésekre még ritkábban fog sor kerülni. Politikai és felekezeti zavaró körülmények nem fordultak elő. A tanulók elég pontosan járnak az iskolába, későnjövő tanulót ritkaság látni. A vonaton bejárók ellen sem merült fel panasz, a szálláson elhelyezett tanulók helyzete is megfelelő. Az osztályfőnökök különösen figyelik az ilyen tanulókat és szükség esetén azonnal közbelépnek a szülőknél gyermekeik más elhelyezése érdekében. Az idén vezettük be intézetünkbe az „Igazoló könyv"-et. Az igazgató ennek a könyvecskének előnyös voltát már két intézetben is tapasztalta, ezért a tanári kar egyhangú helyeslése mellett 30 filléres árban kötelezővé tette a használatát. Ez a könyvecske „írásos" kapocs lett az iskola és a szülői ház között. A szülők is örömmel és megnyugvás-