Állami főreáliskola, Debrecen, 1932

20 Varga Lajos 2, Kulcsár Lajos 2, Szalai József 2. A Ilb) osztályból 10 tanuló : Fekete András 2, Harangi Béla 3, Haraszti Ferenc 2, Horváth András 2, Kakucsi Géza 2, Nagy László 1, Lupcsa József 2, Pászor Lajos 1, Pitrof Ferenc 2, Török Ferenc 2. VIII. osztály. Vezette : Kollwentz Ilezsö. A társalgás célja volt a VIII. osztály anyagának rendszeres begyakorlása, német remekírók olvastatása, a nyelvtan áttekintő és összehasonlító ismétlése, mivel mindezt a heti két órában elvégezni teljességgel lehetetlen. Erre való tekintetből az egész VIII. osztály vett benne részt és a társalgás díja is havi egy pengőben állapíttatott meg. Ezen díj fizetése alól mentesíttettek azok a szegény tanulók, akiket maga az osztály jelölt ki, névszerint : Bereczki Sándor, Erdélyi András, Kiss Antal, Kozempel Mihály, Rimóczi Gábor, Stibli Ferenc, Stibli Jenő és Szabó Károly. Minthogy az egész osztály vett benne részt, külön érdemjegyet, nem kaptak. Az V., VI. és VII. osztályban a német társalgást vezette : dr. V. Fejes Andor. A tanulók két csoportot képeztek. A gyengébb csoporthoz tartoztak az V. osztályos tanulók, a magasabb csoportba pedig a VI. és VII. osztályos tanulók jártak. Az alsó csoport átismételte és fordítás útján begyakorolta az I—IV. osztályokban átvett német nyelvtani anyagot. Tankönyv : Dr. Kardeván Károly : A német nyelvtan kis tükre. Á második csoport­ban a Stadler-féle német gyakorlókönyv II. kötetéből 74 ,,Übung"-ot és főleg a német mondatszerkezeteket tanulmányoztuk és gyakoroltuk. A tanulók névsora és érdemjegyei: Boldog Béla 3, Derzsi Kálmán 3, Juhász László 3, Kaszás Gyula 3, Kállay László 3, Herkner Imre 3, Koroknai János 3, Kovács Kálmán 3, Sáradi Kornél 3, Tóth Zoltán 3, Weinrauch István 3, Zsúpos Mihály 3, — II. csoport : Nagy László 3, Ádor Gyula 3, Veres Lajos 3, Vizelyi Gábor 3, Bakóczy András 3, Farkas István 2, Furkó Béla 3, Horváth Zoltán 2, Kassai Jenő 2, Kovács Albert 3, Kovács Ferenc 3, Lókodi Sándor 3, Madai Zsolt 3, Nagy László 2, Németh Lajos 3, Piszkay György 3, Szabó Gergely 3, Szappanos András 3. c) Francia társalgás. Vezető tanár : Dr. Fejes Andor. A francia társalgók három csoportra voltak osztva. A kezdő csoportot képezték a III. osztályú tanulók, a középső csoportot a IV. és V. osztályú tanulók és a felső cso­portot a VII. és VIII. osztályú tanulók. Az első csoportban átvettük dr. Bárczy Géza : Francia nyelvkönyv I. rész című tankönyvünk társal­gási gyakorlatait. A második csoportban ugyanabból a tankönyvből gyakoroltuk a fordítást franciára. A harmadik csoportban stílusgyakor­latokat végeztünk dr. Birkás : Francia stílusgyakorlatok című tankönyv alapján s átismételtük az előző osztályokban tanult nyelvtani anyagot. A tanulók névsora és érdemjegyei: I. csoport. Asztalos Sándor 1, Balázs Sándor 2, Karap Ferenc 1, Kelemen László 3, Kiss Andor 3, Kiss Béla 3. — II. csoport : Bakóczy Pál 3, Hajdú László 1, Lengyel József 1, Kovács Kálmán 3, Cs. Szűcs Béla 3, Tóth Zoltán 3, Zsúpos Mihály 3, Ecsedi Imre 3, Kiss Gábor 3. — III. csoport. Burai Imre 2, Fráter Gyula 3, Gargya Nándor 3, Gréger Elemér 3, Kiss Sándor 2, Kiszely Sándor 2, Kontz László 3, Kristóf János 1, Kulcsár Ferenc 3, Lippóczy Miklós 3, Longauer Árpád 1, Loós András 1, Madai Pál 3, Neubauer József 3, Patav István 3, Rimóczy Gábor 3, Rezes Gyula 2, Sternberg László 2, Tóth Vilmos 3, Vértes Imre 2, Rugjó József 2, Eperjessi László 3, Bakóczy András 3, Mátyássy Lajos 3, Nagy László 2, Szappanos András 2. Vívás. Fráter Gyula VIII. o. t. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom