Állami főreáliskola, Debrecen, 1928
30 7. Iskolai ünnepek.. Az iskolai évet ünnepéllyel nyitottuk meg és ünnepéllyel zártuk be. Október 6-án Tiszafüredre rándult ki az iskola ifjúsága és az aradi vértanúk emlékének Tiszafüred temetőjében nyugvó Kis Pál negyvennyolcas honvédtábornok sírjánál áldozott. Az ünnepi beszédet Boros Ferenc intézeti tanár tartotta, amely a komoly alkalomhoz méltó gondolatokban gazdag volt. Az énekkar Kollwentz Rezső tanár vezetése mellett elénekelte a hősök dalát. Csepreghy Károly VII. és Papp Géza VIII. o. tanulók szavaltak 1928 december 2-án az Ifj. Vörös-Kereszt Egyesület és a cserkészcsapat rendezésében ünnepélyt tartottunk az egész ifjúság bevonásával az iskola szegény tanulóinak karácsonyi megajándékozására, amelynek műsora a következő volt : 1. Nemzeti Hiszekegy. Énekelte az ifj. énekkar. 2. A vendégeket üdvözölte az Ifj. Vörös-Kereszt Egyesület vezetője 3. Karácsonyi ének (XVII. századból). Szavalt : Szöllősi Imre V. o. t. 4. Gyökössy Imre : Lesz még országunk. Szavalta : Polgár Ferenc VI. o. t. 5. Sajó Sándor : Fegyverre ! Szavalta : Thuróczy György Ila) o. t. 6. Régi magyar dalok. Kísérettel énekelték: Nyilas Gábor VIII. és Fábián Zsigmond VII. o. t. 7. A száj hygiéniája. Felolvasás. Tartotta : Bohn Ede dr., a fogászati klinika v. orvosa. 8. Reményik S. : Míg állt a vár. Szavalta : Nagy László VI. o. t: 9. Kossovitz J. : Vasúton. (Vegyeskarra átírta Kollwentz Rezső). Énekelte az ifj. énekkar. 10. Oláh Gábor: Dolgozatjavítás. Szavalta : Alföldi András IVa) o. t. 11. Ábrányi E. : A magyar nyelv. Szavalta : Kassai Ernő VIII. o. t. 12. Mécs László : Szegény ember kertecskéje. Szavalta : Csepreghy Károly VII. o. t. 13. Wagner : Cserkészinduló. Bemutató részlet a „Dalos cserkészek" című operettből. Hangszerelte Kollwentz Rezső. Előadta az ifj. ének- és zenekar. 1928 december 22-én tartott karácsonyfa-ünnepélyen dr. Merker Márton tartott az egész ifjúság előtt a karácsonyi hangulatnak megfelelő beszédet és megemlékezett a limanovai csata évfordulójáról. 1929 február 2-án a cserkészcsapat igen sikerült beszámolót tartott, amelyen Ádíj Lajos tanker. kir. főigazgató úr is jelen volt. 1929 március 3-án, az intézet védőjének : Fazekas Mihály költőnek és botanikusnak emlékére rendeztünk magasnívójú ünnepélyt, melynek keretében megalakult a reáliskolai Diákszövetség. -— Műsora a következő volt: 1. Fél 11 órakor levonulás zászló alatt a tornaterembe, ahol az intézet fúvós zenekara megnyitóval fogadta a diákszövetség tagjait s az ifjúságot. 2. Hymnusz. Előadta az intézet fúvós zenekara. 3. Éazekas Mihály : „Ludas Matyi" első levonás. Előadta : Svaszta József VI. o. t. 4. Fazekas Mihály—Sz. Nagy Kálmán : 160. dicséret. Énekelte az ifjúsági énekkar. 5. Emlékbeszéd Fazekas Mihályról. Tartotta : Boros Ferenc intézeti tanár. 6. Fazekas Mihály : Hortobágyi dal. Szavalta : Baukovácz Vilmos VIII. o. t. 7. Wagner Kálmán : „Üdvözlő dal", ifjúsági ének, zenekari kísérettel. 8. Dr. Zalai János igazgató köszönti a diákszövetség tagjait. 9. Ungvári György Máv. főfelügyelő beszámolt : a) a diákszövetség eddigi működéséről ; b) előterjeszti az új alapszabály tervezetet; c) a megalakulás kimondása ; d) a tisztikar megválasztása. 10. Zalai János la) o. tanuló üdvözli a megalakult diákszövetséget. 11. Induló. Előadja az intézet fúvós zenekara. 12. „Ballag már a vén diák.. ." Előadta az intézet énekkara. 1929 március 15-én a tanári kar és az egész ifjúság élén fúvós zenekarral, felekezetek szerint, a templomba vonult, onnan visszatérve, a Piacutcán levő Kossuth-szobor előtt hazafias ünnepélyt rendezett az ifjúság, melynek műsora a következő volt : 1. Nemzeti Hiszekegy. Fúvós zenekar. 2. Talpra magyar ! Szavalta : Papp Géza VIII. o. t. 3. Ünnepi beszéd.