Állami főreáliskola, Debrecen, 1928

20 most három évtized diákjai, a halhatatlanság egy lehellete éri ma a nevedet. .. S egy másik térképét is írok ma fel : akik most érettségiznek, már az első osztályban más határait tanulták Magyarországnak, nem is tudják, mi volt az azelőtt, mert kis gyermekkoruk a háborúban folyt le, hiszen mi a millenium évében voltunk az első osztályosok, láttuk, hallottuk, hogy sietett az egész világ az ezeréves büszke ország ünneplésére. Olvastuk, hogy szólt az éljen riadója és könny perdült végig a magyar királynő arcán. S most, mint Dante mondja, a messun maggior dolore jár velünk : nincs nagyobb fájdalom, mint nyomorúságból visszagondolni a boldog napokra. Kiolthatatlan vágyódás él bennünk a régi Magyarország iránt. Ez az egyetlen összefogó hatalmas erő, mely e szerteszéthúzó kis országot egyesíti. Nem beszélnünk kell róla, mert olyan, mint valami belső motorikus erő, minden tettünket indítja. Ha többet dolgozunk, mint más, ha több a gondunk, mint másnak, ezzel vigasztalódunk, hogy mindez nem hiába. Mintha láthatatlan vendégként ebben a teremben is itt volna az, akinek porbahullott arcát felemelni, leesett koronáját ezeréves homlokára illeszteni, régi térképét ezeréves joggal felrajzolhatni minden gondolatunkkal óhajtjuk, várjuk, kívánjuk és akarjuk. Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Még egy kedves kötelességet kell teljesítenem. Olvastam némely nap egy példázatot. Az édesapa kertészkedik, nagy gummicsőből locsolja az ágyakat. Kis leánya odamegy egy kis locsolóval a csaphoz, teleönti és oda viszi apjához. Az leteszi a gummicsövet és a palántákat most már ezzel a kis locsolóval öntözgeti. A kisleány tapsol a kezével, örül, hogy neki is része lehet a kertészkedésben, ő is segíthet. Az iskola jutott eszembe, hol a különböző ösmereteket, ha lehet így sommásan elintézni, mindenkire egyformán beleönti a tudományt. A jó kertésznek azonban tudni kell, hogy nem minden palánta egyforma, hogy mily öröm a gyermeknek, ha a tanítás munkájában maga is részt vehet, ha figyelemmel vannak tanítói képességük különbözőségére, ha mindegyik gyermekkel egyedileg bánnak, foglalkoznak. Ennek az individuális nevelésnek híve az iskola mostani nagyérdemű igazgatója, dr. Zalai János, aki, mint legutóbb egy kis értekezéséből hallottam, a gyermekek morális megerősítését, igazságosságra, őszinteségre nevelését egyértékűnek tartja a közismeretekkel. A volt diákok nevében köszöntöm őt tanári működése negyedszázados fordulóján és kívánom, hogy sok derék magyar embert neveljen még iskolája. A 10, 15, 20, 25 és 30 éves találkozóra egybegyűlt diáktársaimat és az ő nevükben kedves vendégeinket szívből üdvözlöm ! A beszéd elhangzása után az ifjúság zeneszóval elvonult a zászló előtt s a Szózat eléneklésével a szép ünnepély véget ért. Délután fél 2 órakor az Angol királynő külön termében Németh Nándornál, aki szintén reáliskolai diák volt, díszebéd volt a jubiláns tiszteletére. B. F. Reáliskolai Diákszövetség Felejthetetlen napja volt iskolánknak március- 3-ika. Az intézet nagyszabású ünnepélyt rendezett, az intézet patrónusa : Fazekas Mihály halálának évfordulója alkalmából s emlékünnepély keretében alakult meg „Debreceni Reáliskolai Diákszövetség" is. Az ünnepély délelőtt fél 11 órakor kezdődött. A reáliskolát végzett diákok már jóval fél 11 óra előtt gyülekeztek a tanári szobában, ahonnan