Állami főreáliskola, Debrecen, 1928

18 töltötte be működésének 30 éves fordulóját s Horvay Róbertet, aki nyugdíjba vonul, úgyszintén Vargha Emil főorvost, az intézet régi egészségtantanárát, az ifjúság lelkes barátját. — Ha visszatekintek a néhány hónappal ezelőtt elmúlt 25 évre, azt a régi riasztó közmondást, hogy akit az istenek gyűlölnek, azt pedagógussá tették, olyanformán értelmezem, ha még egyszer kellene pályát választanom, ismét csak tanár lennék. S ha mint igazgató tekintek vissza a pályámra, ha ennek az intézetnek némi jóhírneve van, az tisztán az én munkatársaim érdeme. Könnyű ott iskolát vezetni, ahol olyan gépezet működik, mint a debreceni m. kir. áll. Fazekas Mihály reáliskola tanári testülete. Nem kell azt a gépezetet kormányozni, amelyben minden kerék a helyén van, ahol csak a szabályos működésre kell vigyázni. Itt ebben a testületben, amennyire csak visszaemlékezni tudok — pedig 21 éve élek Debrecenben — soha senkit kötelességére figyelmeztetni nem kellett. Sőt tovább megyek ! A kötelező munkán kívül minden kartársam várja, hogy a neki való külön munkát neki és nem másnak adjam át. — A másik segítség, amely a vezetést lehetővé teszi, a szülői tábor. Hogy egyet-mást tudtunk itt létrehozni ebben az iskolában, hogy a tanulmányi eredményt fokozni sikerült, azt annak köszönhetem, hogy a kedves szülők megértik szándékunkat s hallgatnak reánk. — És itt áll a hátam mögött a Diákszövetség, melynek vezetősége és annak minden tagja versenyez abban, hogy az iskola érdekében tegyen valamit. Egyik tagokat, másik pénzt gyűjt a tanulók jutalmazására, harmadik a lerongyolódott alapítványaink felélesztése ügyében agitál és így tovább. Ez a szorgos munka teszi könnyűvé helyzetemet, derűssé életemet. Most, midőn lelkiismeretem megvizsgálásának napján engem, a jelenlétükkel megtisztelni szívesek voltak s igyekeztek — érzem — igaz szívből nekem jókívánságaikat tolmácsolni, fogadják mindezért a leghálásabb köszönetemet. Megható volt ezután, amikor az iskola színe-virágát, a tiszta jeles tanulókat szólította maga elé az igazgató s kézfogással adta át a katonásan tisztelgő fiúknak a tiszta jeles bizonyítványt, a jutalomkönyveket s a pénzbeli jutalmakat. Külön megemlékezett Ignátz Pál VIII. oszt. tanulóról, aki az országos fizikai tanulmányi versenyen győzelemre vitte a debreceni reáliskola színeit. Ezután Kúthy Sándor ügyvéd mondott szép beszédet a találkozóra egybegyűlt reálisták nevében. Mélyen tisztelt ünneplő közönség, kedves tanulótársaim, mindnyájan ösmerik a mesét a tengerbe sülyedt városról, melynek utcáin éjfélkor felkel a nép, megkondulnak a templomok harangjai. A hivatalos orvostudomány is elismerte már a pszichoanalitika azon tantételét, hogy minden ember lelkében van egy ilyen eltűnt város és tudatunk tengerszíne alatt ott őrizzük elmúlt éveinknek, ifjúságunknak ezer és ezer benyomását, emlékét, s talán ha a fülünk cseng, a rég elmúlt fiatalság tündérvárosának harangjai csendülnek meg ott alant. Minél nagyobb ez a tudatalatti világ, annál gazdagabblelkű az ember. S ha át tudunk hatolni felszínén, ha alá tudunk merülni benne, csodálatos szökőkút szökik fel az égre, mesepalota ajtaja nyílik, s aki művész, onnan fel tudja hozni a legszebb kincseket, mint ezeregyéj barlangjából. Onnan meríti a jókedv kiapadhatatlan forrását az, akinek hiába üli meg tél dere a fejét, szívében fiatal tud maradni, mert a tudatalatti világ kiapadhatlan vizéből mindig új életkedvet meríthet. Azt is tanítja ez a tudomány, hogy a gyermekkori benyomások determinálják legjobban lelki életünk fejlődését. Egy eldobott rossz szó, nem igazságos osztályzat hosszú évekre