Állami főreáliskola, Debrecen, 1927

I. Fazekas Mihály, a költő.

1 Irta : Majoros Béla. Ünnepet ülünk : centennariumot ! Egy oly férfiú emlékére, aki megértette korának hívó szavát, aki fegyverrel és tollal szolgálta hazáját, amely tőle áldozatot és fáradságot, lelkesülést és önfeláldozást kívánt és ennek ellenében a jövő boldogulásnak csak halvány pírja lebegett előtte biztató reményként. Nem volt ez a férfiú azok közül való, akik tudásukkal generációkat ejtenek csodálatba, nem volt az a költő, aki szavának zengzetességével, nyelvének bűbájosságával, tárgyának tarkaságával a tündérek, a gráciák ligetébe, berkeibe ragadna bennünket, akinek nevét elméletek tartanák fenn, vagy aki ércnél maradandóbbat alkotott volna, ember volt, magyar volt, aki megértette, mit kíván tőle a kultúra, a civilizáció, érezte mit kell tennie a köz, a társadalom, a haza érdekében. Fegyverrel verekedett a testi élet forgatagában : tollal a szellemi táplálék megszerzése és terjesztése végett. S ha Fazekas Mihály főhadnagy teste pihent, dolgozott szelleme, rácáfolván a szálló mondásra, hogy „interarma silent musae" : — a fegyverek koncertjében sem hallgatott el szíve jósága, lelke nemessége ; idealizmusa útat vágott lelki művelődésének a könyvek birodalmában. Legalább is erre kell következtetnem élettörténetírójának alábbi adatából : ,,A francia háborúk folyamán, amikor egyszer csapatával egy várost szállt meg, szabad zsákmányolást, sarcolást engedtek. Fazekas Mihály bement egy úri házba. Szeme itt megakadt a szép könyvtáron ; kiemelt belőle egy ,,jeles" könyvet s asztal mellé ülve mindaddig olvasott, amíg a zsákmányolás ideje letelt. Ekkor a könyvet visszatette helyére és magát meghajtva távozni készült. A háziúr ettől a nemeslelküségtől meghatva, emlékül egy értékes zsebórát kényszerített rá." Elgondolkodom : vájjon a világháború tud-e ily emberies- gondolkodásmóddal vértezett hősöket, ily filanthrop gondolatokkal megtelt lelkeket felmutatni ? mert Fazekas Mihályban nem a pose, hanem a pedanléria volt értékes. A mi korunk nagy tisztelettel és szeretettel tekint az eltűnt világfelfogás ilyes hírmondóira, mert tudjuk, hogy ők bölcs, nemes, jó emberek, ők idealisták voltak : de ha közülünk valaki az idealizmus felé hajlik, azt mondjuk rá : Bolond ! — Fazekas Mihályban a bölcs, a nemes, a jó embert kívánjuk ünnepelni, szóval az idealistát. Mert bölcs volt, aki a természet nagy könyvének fóliánsai között búvárkodott : szerette a természetet, tehát jó volt. De búvárkodásával lelkét művelte s ezen át nemzetének akart használni, tehát nemes volt. Haladni akart a korral és hazájának épp ott igyekezett javára lenni, ahol annak gyengeségét, elmaradottságát látta ; a nemzettest azon tagján kívánt segíteni, amely legjobban érezte a teher súlyát: a magyar nyelv fejlesztésének 1 Felolvasta 1928 február 26-án a Fazekas Mihály centennarium alkalmából rendezett ünnepélyen. i*