Állami főreáliskola, Debrecen, 1927
27 sági énekkar adta elő, Kollwentz Rezső tanár kitűnő vezetésével. Azután Majoros Béla, az intézet tanára tartott magvas előadást Fazekas Mihály írói egyéniségéről. Felolvasásában sorra foglalkozott a költő lírai munkáival, híres komikus époszával : a Ludas Matyival s ez alkotások hátteréül gondos miliő-rajzzal festette meg azt a kort, melyben az író élt, munkálkodott. Baukowácz Alfréd 8. o. tanuló „Hortobágyi dal" című költeményét szavalta lelkesen, lendületesen. Majd Lovas Rezső, reáliskolai tanár, mint botanikust méltatta Fazekast. Kiemelte előadásában az írónak azt az érdemét, hogy ő volt az, aki a Diószeghy Sámuellel együtt szerkesztett „Füvész könyv"-ben először plántálta át hazai tudományunkba a nagy Linné elveit s a botanika magyar nyelven való müvelésével is úttörő munkát végzett korában. Kiszely György, 8. o. tanuló, a Ludas Matyi 3. levonását adta elő, a ma már kissé nehéz szöveg szavalásában dicséretreméltó bravúrral. Viharos tapssal fogadta s állandó derültség kísérte Lampért Géza : „A főhadnagy úr sarcol" című egy felvonásos vígjátékát. A színdarab egy francia határszéli városkában játszik, ahol Fazekas főhadnagy csapata egy órai szabad harácsolás! kapott. Fazekas harácsolása abból állt, hogy egy botanikus szobájában egy órácskát természettudománnyal foglalkozott. A szereplők Oláh Gábor tanár kitűnő rendezése mellett elsőrangúan oldották meg feladatukat. Ludeser Ferenc, 8. o. tanuló alakította Fazekast, a lovagias, művelt katonát s olyan otthonossággal a színpadon, hogy vérbeli színésznek is becsületére vált volna. Kitűnő partnere volt Zalai Böske, 8. o. m. tanuló, az igazgató leánya, aki a szerelmes Amelie szerepében kedves gráciával, finom ízléssel oldotta meg feladatát. A főszereplő mellett az ő kedves megjelenése elöntötte el a kis darab forró sikerét. Szép tánca is nagyon tetszett. A kisebb szerepekben, egy-egy kabinetfigura alakításában nagy sikerük volt Fülöp Ferenc 8. o. tanulónak, ízes, eleven figurájáért és Svaszta József 5. o. tanulónak Margót anyó szerepében, de igen sok tapsot kaptak a többi szereplők is. A minden tekintetben sikerült emlékünnep rendezése Oláh Gábor tanár érdeme." Nagyszabású ünnepély keretében ünnepeltük meg március 15-ét. Március 14-én délután házi ünnepélyt rendeztünk nagyszámú közönség jelenlétében a következő műsorral : 1. Nemzeti Hiszekegy. Énekelte : az ifjúsági énekkar. 2. Mora László : Március ünnepén. Szavalta : Szőllőssi Imre IV. a. o. t. 3. Magyar dalok. Énekelte az ifjúsági énekkar. 4. Radványi Sándor : Márciusi ének. Szavalta : Csepreghy Károly VI. o. t. 5. Ünnepi beszéd. Tartotta : Boros Ferenc, az intézet tanára. 6. Tábori Piroska : Üzenet. Szavalta : Baukovácz Alfréd VIII. o. t. 7. Petőfi—Hubay : Nemzeti dal. Szimfonikus zenekísérettel ellátta Kollwentz Rezső reáliskolai tanár. Énekelte az ifj úsági énekkar ; kísérte az intézet szimfonikus zenekara. 8. Gyula diák : „Egy kis magyar fiúlloz." Szavalta : Ludeser Ferenc VIII. o. t., az Önképzőkör elnöke. 9. Hymnus. Énekelte az ifjúsági énekkar. Karmester: Kollwentz Bezső reáliskolai tanár. Március 15-én pedig %8-kor felvonultunk zászló alatt, fúvós zenekar kísérete mellett az ünnepi istentiszteletekre felekezetek szerint és %9-kor a Kossuth-szobor előtt ünnepélyt rendeztünk az alábbi műsorral : 1. Nemzeti Hiszekegy. Énekelte az ifjúsági énekkar. 2. Badványi Sándor : Márciusi ének. Szavalta : Csepreghy Károly VI. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Tartotta: Ludeser Ferenc VIII. o. t., az Önképzőkör elnöke. 4. Petőfi : Talpra magyar. Szavalta : Baukovácz Alfréd VIII. o. t. 5. Hymnus. Előadta az intézet fúvós zenekara. 6. Elvonulás. — Tisztelgés a zászló előtt.