Állami főreáliskola, Debrecen, 1927
21 ifjúságban is éleszd a hazaszeretetet szent tüzét; a magyar föld minden kövében, minden forrás csobogásában a nagy természet változhatatlan törvényeit tártad fel tanítványaid előtt ; minden fakadó rügyben, minden érő gyümölcsben a Mindenható végtelen jóságát mutattad meg nekik ; minden tanító és feddő szavadban az igazság és a szeretet parancsát teljesítetted ; minden évvégi ítéletmondáskor elsősorban azt nézted, hogy az eltávozó ifjú vándorokat elláttad-e, elláttuk-e a szükséges útravalóval és hogy van-e remény arra, hogy az előttük álló utat megbírják. Micsoda ragyogó példáját adtad nekünk a munkaszeretetnek — nem, a munkáért való szent hevületnek — azzal is, hogy még a jól megérdemelt és 14 éven át élvezett nyugalom kezdő szakában is sokszor a fiatalokat is megszégyenítő buzgalommal foglalatoskodtál iskoládnak szívedhez nőtt szertárában. Ezért a szeretettel végzett munkádért sokak hálája kísér nemcsak tanítványaid, de ifjabb munkatársaid részéről is, akik atyai barátságodnak örvendhettünk. Pedig a Te utad sem volt mindig napsütéses ! A 40 éven át lankadatlanul végzett tanítói munkával, melyből 34 év a mi iskolánkban telt el, nemcsak siker járt, hanem tövis is. Családi és baráti körödben az isteni gondviselés juttatott neked örömöt bőven, de sokszor drágán kellett megfizetned ezt a boldogságot. Hosszú betegség látása, életed hű osztályosának elvesztése, derék fiad hősi halála : mind egy-egy váltság volt a kapott jókért. "És a Te alázatos keresztény lelked mind ezt megadással tűrte és vigaszt talált azokban, akik megmaradtak. Ezek most áldják emlékedet. Pályatársaid szeretete, tanítványaid hálája, barátaid, tisztelőid kegyeletes megemlékezése és mindnyájunk áldáskívánása kísér utolsó utadra. Nádasdi Alajos Isten veled ! Leszczynszki János VIII. o. tan. A nagyszünidő második felében a reáliskola homlokzatára kitűzött zászló azt hirdette, hogy az iskola gyászol. Elveszített egy kitűnő magaviseletű, tehetséges és szép jellemű tanulót : Leszczynszki Jánost. Utolsó éve lett volna még hátra a középiskolai tanulmányaiból, de az Isten kifürkészhetetlen bölcsesége nem engedte, hogy osztálytársaival érettségi vizsgálatot tegyen. A jó gyermeket magához vette, mert szerette őt, mint ő szerette az Istent. — Halála gyászba borította szüleit, tanárait és osztálytársait egyaránt. Nem csoda ! Szüleit szerető, engedelmes fiúcska volt. Tanárait tisztelte s kifogástalan magaviseletével, tehetségével és szorgalmával, szerénységével és jóságával azok nagyrabecsülését érdemelte ki. Osztálytársai pedig egy minden áldozatra kész hű barátot