Állami főreáliskola, Debrecen, 1927

12 alapos részletezéssel foglalkozik azzal, miképpen járjunk el a növények magyar neveinek megalkotásában. E tekintetben 3 főszabályt állított fel : 1. a régi törzsökös magyar elnevezések (pl. árpa, dinnye, dohány) meghagyandók ; 2. A növények jellemző tulajdonságaiból kell venni a nevüket (pl. gyöngyvirág, gyűszűvirág, délignyitó, nőszirom, csillagfürt, gólyahír, aranyfürt, csillaghur stb.); 3. az idegen nevek áthonosításával, meglágyításával is képezhetünk új növényneveket, pl.: Hyacinthusbó! jácint, Hyssopusból izsóp, Castaneából gesztenye, Menthából ménta stb. Kevés könyv tett oly nagy szolgálatot a magyar tudománynak, mint Földi János ezen munkája. Diószegiről és Fazekas Mihályról szólva nem feledkezhetünk meg ezen kor legnagyobb természettudósáról : Kitaibel Pálról, aki ebben az időben a budai tudományegyetem botanikai tanára és az egyetemi füvészkert igazgatója volt. Ez a magyar homo universalis, aki a magyar földön az Assisi Szt. Ferenc szellemében vett naturalizmusnak megalapítója és a magyar föld legnagyobb ismerője volt, állandó összeköttetésben állt a debreceni természettudósok triászává!. Aki pedig ezzel a nagy szellemmel érintkezett, az nem vonhatta ki magát annak varázsa alól. Ez a hatás meg is érzik Diószegi és Fazekas munkásságán. Ilyen hatalmas reáhatások közepette bontakozik ki teljes lendülettel és határozott irányban a debreceni iker-botanikusok munkássága. Járják az erdőt, mezőt, réteket, pusztákat, úgy a közeli, mint a távolabbi vidékeken. Felkeresik az uradalmi parkokat, kertészeteket. Nagy segítségükre volt különösen Beck Pál, akinek téglási kertjében gyakran botanizáltak ; továbbá Cserei] Farkas, akinek krasznai parkjában Fazekas búvárkodott 1806. év folyamán. A növényeket künn a természetben tanulmányozták. Gyűjteményükről nem tudunk. Ilyet nem készítettek. Fazekasnak a Várad-utcai (jelenleg Ferenc József-út 58. sz.) háza mögött elterülő nagy kertje valóságos botanikus kert volt, amelynek árnyas lugasában szívesen időzött Csokonai Mihály is. Itt nevelte Fazekas azokat a növényeket, amelyeknek életét teljes egészében kinn a természetben nem volt módja megfigyelni. Érdekes feljegyzést tett erről Kerekes Ferenc, a kollégiumnak első botanikus tanára, egy különös ibolya-fajjal (a Viola mirabilis) kapcsolatban : „Földi ennek 10 esztendeig kereste a virágát, és úgy halt meg, hogy sohasem láthatta. Diószegi sem esmérhette meg mindaddig, míg Fazekas a kertjébe be nem plántált egy tövet a Nagyerdőről és úgy lestek reá, hogy virágzik, mindaddig nézvén, míg csak rajta nem kapták". Azon célból, hogy a Debrecen környékén található növényeket teljes pontossággal dolgozhassák fel, felszólították a környékbeli embereket, hogy mikor vásárra bejönnek, mindig hozzanak magukkal a határban termő fűfélékből példányokat. Egy alkalommal ilyen módon egy olyan növény került Fazekas kezébe, amin nem tudott eligazodni, nevét még kevésbbé tudta. Megkérdezte tehát az atyafit, aki a füvet hozta : — Hogy hívják kendtek ezt a füvet ? Bizony kérem, nem tudom, hogy volna valami neve, csak úgy ,,szádoroq" ez nálunk. Pompás ! — mondta Fazekas -— legyen tehát a neve : ,,szádorfű". A növények magyar elnevezése okozta a legtöbb gondot Fazekaséknak. Gyakran napokig törték a fejüket egy-egy növény megnevezésén. Sokszor a konyhából behívott Diószeginé, aki Fazekasnak nővére volt, találta ki a legjobb nevet.