Állami főreáliskola, Debrecen, 1926

32 nem tanulták a zenét s iskolánk ünnepélyei éveken át nélkülözték a zené­nek színező, élénkítő erejét. E tekintetben fordulópontot jelentett az 1925. november 9-én tartott szülői értekezlet. Ennek egyetlen tárgya a zenei nevelés kérdése volt. Dr. Zalai János igazgató bevezető beszédében rámutatott az iskola új fejlődési irányára, mely a trianoni békediktátum következtében új célok kitűzését s új feladatok megoldását követeli, mely célok elérésére első­sorban nemzeti szempontból megbízható, hazafias, edzett, erkölcsös és nemes lelkületü ifjúságra van szükség. Ilyen ifjúságot nevelnünk kell s erre a nevelésre legalkalmasabb eszköz a cserkészet és a zene. Ezután Kollwentz Rezső tanár tartotta felolvasását a zene nevelő hatásáról s szavai oly meggyőzően hatottak a szülőkre, hogy közös egyetértéssel elhatá­rozták egy fúvós zenekar létesítését és a szükséges hangszerek beszerzését. A szülők áldozatkészsége szinte páratlanul áll intézetünk történetében ; méltányos tehát, hogy nevüket megörökítsük. Az 1925—26. évben 500,000 papirkoronával alapító tagokként belép­tek : dr. Zalai János igazgató, Lukács Gyuláné vállalkozó, dr. Szabó Mihályné nagyiparos, Weisz Bertalan kereskedő, Gábor József földbirtokos és Gyarmathy István földbirtokos. Ezeken kívül a szülők adakozásából még 4.147,250 papírkorona folyt be. Az 1926—27. évben 40 pengővel alapító tagok : Csapos János építési vállalkozó, Somossy Ferenc földbirtokos, Veréb Lajos bőrgyáros, Török Tibor pezsgőgyáros egyelőre 20 P és Lókodi Sándor vendéglős. A folyó évben pártoló tagokul (2 P) beléptek : Lantos Ödönné, Csillag Artúr, Miskolczi László, Bernáth György, Gaál Mihály, Vadászi Sándor, Sulyok Ferenc, Schütz Ernő, Piskolti Pálné, Bolobás Ferenc, Nagy Ambrusné, Kecskés Sándor, Suba István, Magyari Imre, Győrffy Endre, Baukovácz Alfréd, Levente Istvánné, Egyedi Andor, Sokoray Endre, Forrai István, özv. Pásztor Jánosné, Gödény Ferenc, Kulics Győző, Lengyel Ferenc, Polgár Sándor, Rézler Ervin, Rézler Ervinné, Kiss Antal, Áberle Rajmond, Némel Lajos, Kassay József, Simon József, Roósz Márton, Koska András, Gombos Gergely, rNagy János, Ecsedi József, Sisz András, özv. Szöllössy Imréné, Iíiszely Árpád, özv. Fejes Mihályné, Pál Gerzson, Bleyer András, Bleyer Andrásné, Újhelyi István, Szilágyi Mihály, Wéber Vilmos, Kristóf János, Madarász János, Horváth István, Lingauer István, Hegedűs Sándor, Mile Sándor, Hanák András, Bakóczi László, Lőrincz László, Sziber Lajosné, Domokos Márton, Poszpischl Dezső, Kovács Albert, Berecz Gyula, özv. Varga Lajosné, dr. Ruttka Ferenc, Lamsbach Lajos, Molnár János, Nánay Béla, Papp József, dr.' Varga Emil, özv. Kiss Istvánné, Ilaverland Albert, Fuchs Imre, Koncz József, Bódi Imre, Gargya András, Kecskés István, Kerékgyártó Jenő, özv. Dietrich Lászlóné, Horváth István, Csernák Pál, Saád Gyuláné, Balogh Tibor, özv. Schenk Józsefné, Fábián Lajos, Cserei Mihály (3 P), Szabó Gergely (4 P), Bucsy József (4 P), Szabó Gyula, Gellmann Károly, Kovács Márton, Paál Géza, Buray Imre, Tóth János, Tóby József, Preineszberger J., Svaszta József, Siivöltös Sándor, Kovács Gábor, Engi Károly, özv. Benedek Endréné, Aranka László, Szabó Mihály, Árva Józsefné, dr. Iieger Flóris, özv. Baierl Jánosné, Nagy Antal, Pásztor Traján, Jakab István, Kovács József, Sipos László (4 P). Ezenkívül kisebb hozzájárulásként 66 pengő folyt be a hangszerek vételárának törlesztésére. A szülők azonban nem álltak meg a pénzbeli adakozásnál, hanem a zenekar felszereléséhez természetbeni ajándékaikkal is hozzájárultak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom