Állami főreáliskola, Debrecen, 1926

5 ismeretlenség túlsó partjára a maga arany hídját, hogy a khaoszból kilépő eszme, alakot kapva, átvonulhasson az ismertbe, a tudatba. A képzelet bűvös tava az, amelybe a valóság impressziói, mint kövek, porszemek vagy rózsák belehullanak és valamennyi mint szép formájú élőlény támad újra. Arany János példája, amellyel az eszményítésnek szinte kézzel fogható képet ád az Ars-poéíiká-ban, mindennél világosabban beszél : a Dunaparti város, fölötte az ég, felhő, nap visszatükröződik a Duna vizében ; a merő falak inganak, bár éppoly tiszták, határozottak, színesek, mint a valóságban. Ez az eszményi kép : a fantázia alkotása, a valóság tisztább visszatükrözése a képzelet folyamában. Azonban a fantázia legszebb képei csak elsuhanó gondolat-árnyak, eszme-árnyak volnának, ha a kifejezés művészete fel nem öltöztetné őket az anyag látható vagy hallható ruhájába. Képzeleti képe mindenkinek van, de szép alakot csak a művész adhat ábrándjainak, álmainak. Az elméletben az utolsó szögig kitervezett híd anyagba öntése előtt olyan, mint az elgondolt, de meg nem írt költemény. A léleknek, a láthatatlan szellemnek a formája a látható test; egyik nem lehet a másik nélkül. Az ember eszméje, testetlen elgondolása talán elképzelhető, de maga az ember csak csont, hús, vér alakjában élhet. A művészi eszme tehát csak akkor születik meg, mikor formát kap. A formát, különösen a képzőművészetekben, erősen determinálja az anyag. Ugyanazt az eszmét, pl. a szabadság eszméjét, másképpen fejezi ki a szobrász márványban, másképpen kőben, másképpen ércben. Miért ? Azért, mert ezeknek az anyagoknak a természete bizonyos formát kívánhat vagy elősegíthet, más formákat pedig visszautasíthat vagy leronthat. Az egyiptomiak érezték a terméskő monumentális hatását, azért rakták ebből gúláikat, faragták Szfinkszeiket, szobraikat. A márvány anyagszerűsége különösen az ó-görög szobrokban, szoborcsoportozatokban üli diadalát és azokban a kétharmad reliefekben, amelyekkel nagy épületeik homlokzatának tympanonát díszítették. A márvány anyagában valami nőies szépség van. Az érc mozgalmasságot, részletgazdagságot is ki tud fejezni, de komor színében van valami férfias. A szóló művészet, a költészet és a zene, inkább ura, mint rabja annak az anyagnak, amelyből ezerféle formáját kiönti : a szónak, a hangnak. Igaz, hogy a zenei formák megkötöttsége sokszor szinte „megrendeli" a beléjük illő érzelmet, hangulatot; de az igazán nagy zeneszerzők csaknem mindig formatördelők, új formát alakítók. A versalakok megszabott volta szintén ágya, sokszor Prokrustes-ágya a költői gondolatnak ; azonban az igazi költő sohasem a tartalmat áldozza föl a formáért, hanem a formát a tartalomért; jobban mondva : új formát, új medret ás új bugyogású gondolataival. A különböző nemzetek nyelve különböző formai szépségekre alkalmas. A rövid szavakból álló angol nyelv nagyon tömör, acélosan kovácsolt más nyelvekhez mérten. Az olasz rendkívüli zeneiségét mindenki ismeri. A spanyol grandiózus, magasztos nyelv, már a szavak harangkongásszerű zenéje miatt is. A francia csiszolt, finom és lágy. Az orosz nehézkes, nyers, mint a fekete föld, de tele van természetes erővel. A német eléggé zenétlen nyelv mássalhangzó torlódásai és néma szótagjai miatt; de Goethe a Faust-ban megmutatta, mire képes : fest, harangoz, dalol és márványba farag vele. — A magyar nyelv erős és mégis dallamos. Tisztán zengő magánhangzói és kettős mássalhangzói Yörösmartynál az orgonazúgás magasztosságától a madarak trillázásáig minden hangárnyalatot ki tudnak fejezni. Mezzofanti mondotta, aki 60 nyelvet ismert, hogy a világ legdallamosabb nyelvei : a görög, az olasz és a magyar.