Állami főreáliskola, Debrecen, 1924

7 fenségesnek határait csapkodja szárnyaival, miközben a báj tarka virágait hinti le reánk. Páthosza különösen a szabadságharcból vett regényeit, novelláit borítja be Vörösmartyas bengáli tűzzel ; fantáziája ilyenkor kigyúlad és ezer színben ragyog, mintáz északi fény. — De van ennek a Jókai-hangnak kacagása is : humora, szellemessége, villogása. Egy-egy közbeszőtt adoma, váratlan és ellentétes fordulat, kipattanó szellemi szikra : hirtelen fénybe borítja a tájat, megcsiklandozza a szívünket, mintha selyem toll érintése bizseregne ajkunkon — és nevetünk, önfeledten és jóízűen. A Jókai humora, stílusában is inkább kedves és fényes, mintsem keserű vagy sötét. Mulattat, mert maga is mulatott rajta, míg írta. Jókainak érzése, csodás fantáziája és utánozhatatlan édes hangja összevegyül s ebből hármas vegyületből támad elbeszélő varázsa, amellyel színt, ragyogást, költői szépséget ad a legmindennapibb dolgoknak, a legközönségesebb érzéseknek. A szerelmet angyalok álmává teszi, a hazafiságot hősi csodává, a tudást emberfölötti hatalommá, a fájdalmat édes gyásszá, az elmúlást gyászos szépséggé, az élet keserűségeit aranyos humorrá, a magyar tájakat tündérligetekké, a valóságot ragyogó költészetté. 5. Tárgyainak a magyarsága, sőt alkalomszerűsége : szintén hatását és népszerűségét emeli. Alakjaiban épúgy őrzi a 19-ik század magyarságát, mint Petőfi vagy Arany. Jellemeinek képtára, mely a magyar alakok számláihatatlan csapatát örökíti meg, új elemmel gazdagítja a világköltészetet ; hangja új hangot visz az együttesbe, az európai elbeszélők nagy zenekarába. így Jókai épen gyökeres magyarságával lesz világhírűvé. Az ő magyarsága az ifjúság lobogója alatt vonul be a halhatatlanság csarnokába ; s bizonyos, hogy az idegeneket épen ez a töretlen ifjúsága ejti meg. Zola Emil, aki tűz és víz ellentéte Jókainak, ezt mondja róla : „Nagyon szeretem és csodálom Jókait. Epikus költő. Hazájának dicsőségét és szerencsétlenségeit, reményeit és bánatait írta meg regényeiben. Nagyon is meg tudom érteni, hogy honfitársai annyira szeretik és imádják. Kossuth Magyarországnak a hérosza, Petőfi a Pindárosza, Jókai a Homérosza. Egy fiatal nemzet, amely félszázados történetének egy lapjára három ilyen nevet tud felírni: méhében nagy termékenység csiráit rejti, melyek biztosítják a jövőjét. Jókai életfriss öregségével megvalósítja azt az ideált, amelyet magamnak a költőről alkottam, aki lángeszének erejét egészséges testben tudta megőrizni. Én a költők számára halhatatlan ifjúságot álmodom és Jókai egyike ama keveseknek, akik ezt az álmomat valóra váltják". íme, Zola is az ifjúságát, halhatatlan ifjúságát emeli ki Jókai szellemének és benne a magyarságnak. Igen, ez a halhatatlan ifjúság hódít ma is tavaszi rügyek ösztönszerűségével kipattant költeményeiben. Mert minden regénye nagy érzések és páratlan fantázia nászából született, tehát : költemény. Az ifjúság szárnya a lelkesedés ; ez a nyugtalan és folyton előreszáguldó lelki mámor csap ki ma is minden könyvéből. Jókai egy csodálatosan lángoló kor fia : az 1825-től 1849-ig terjedő magyar reformkoré, melyet szeretnék igazi magyar renaissancenak nevezni. Ennek a páratlan huszonnégy-huszonöt évnek érzelmi gazdagsága, eget csapdosó reményei, korlátlan képzelődései : ömlöttek át megnemesedve és kiszínesedve a Jókai regényeibe ; tehát míg egy rendkívüli szellem önarcképe, egyúttal egy teremtő kor-