Állami főreáliskola, Debrecen, 1924

18 » XVII. Iskolánk az 1924—25. tanévben. 1. Reform után. A reáliskolák történetében az 1923—24. tanév végén rendkívül nagy esemény történt. Az új középiskolai törvény, amely az eddigi kél iskolai lipus : a gimnázium és a reáliskola mellett még egy harmadikat: a reálgimnáziumot teremtette meg, egyik legnagyobb ered­ménye : az egységes jogosítás. Az egységes jogosítás azt jelenti, hogy értelmiségünk nevelésében a nemzeti szükségleteknek megfelelő helyes arány megvalósítását többé nem akadályozza meg egyik tipus favorizált jogosítása sem. A szülők nem kapkodnak többé azon iskola tipus után, amely gyermekük pályaválasztásának szempontjából a legtöbb jogot biztosította. Ezzel egészségesen osztódik el egyrészről a gyermekanyag, másrészről a különböző kulturértékeknek a művelt társadalmunkban való képviselete. Az új középiskolai törvény szerint a reáliskola barátai­nak egy régi vágya ment teljesedésbe : reáliskolai érettségi vizsgálatot tett iíjaink az egyetemek bármelyik karára beiratkozhatnak. Az egységes jogosítás nagy örömet szerzett a reáliskola minden hívének, főleg tanít­ványainknak : mindannyian hálás szívvel gondolnak a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úrra, aki a reáliskolákat jogosítás tekintetében az eddigi méltatlan helyzetből kiemelte. A folyó iskolai évben az első osztályban az új tanterv lépett életbe. Sajnos, hogy a tanterv életbeléptetésével egyidejűleg nem készültek el a tantervi utasítások, az utasításoknak megfelelő új tankönyvek. Igaz, hogy a reáliskolák tanterve kevés módosítást szenvedett. Legföljebb a tantárgyakat egyenletesebben osztotta szét: vagyis a tanterv javult, sőt a három középiskolai tipus közül a reáliskola tanterve a legjobb. Mégis új tantervvel — régi tankönyvekkel a sötétben botorkálunk. Erős a hitünk, hogy ezek a nehézségek már a jövő iskolai év elején megszűnnek ! 2. A tanév lefolyása. Az 1924—25-ik iskolai évet augusztus 29-én tartott alakuló értekezlettel kezdtük meg. Az alakuló értekezlet után nyomban megejtettük a javító- és különbözeti vizsgálatokat, ugyanakkor vette kezdetét a magánvizsgálatok írásbeli része. Az összes vizsgálatokat augusztus 30-án fejeztük be. Szeptember 1., 2., 3. befejeztük a múlt tanév végén megkezdett beírást. Szeptember 4-én intézeti zászló alatt elvezettük az ifjúságot felekezetenként az Isten házába és megtartottuk a Veni Sanctét. 5-én az egész ifjúság előtt felolvasta az igazgató a fegyelmi szabályok főbb pontjait. Utána volt az osztályrendezés, az osztályfőnökök megtartották a fegyelmi szabályok részletes ismertetését, közölték az ideiglenes órarendet, majd kiosztottuk a segítőegyesületi tankönyveket. 6-án megkezdődött a rendes tanítás. December 4. és 5-én megtartottuk a decemberi felvételi-, különbözeti- és magánvizsgálatokat. Az I. félévet január 31-én, a Rendtartásban meghatározott időben, az értesítők kiosz­tásával zártuk le. A VIII. osztályban az előadások május 9-én értek véget. Az össze­foglalásokat május 11 — 15-ike között tartottuk meg, ugyanakkor bonyo­lítottuk le a VIII. o. magánvizsgálatait. A rendes évvégi magánvizsgá­latok június 4. és 5. napjain folytak le. A többi osztályban június 10-én ért véget a tanítás ; a vallástani összefoglalások június 13-án voltak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom