Állami főreáliskola, Debrecen, 1922

teremben nagyszámú közönség, köztük kulturális életűnk repre­zentánsai, szülék, volt tanítványok (öreg és ifjú vegyesen) nagy serege gyűlt egybe délelőtt 11 órakor. A pódiumon a kormány képviselője, dr. Schwöder Ervin ál­lamtitkár, Ady Lajos kir. főigazgató, dr. Zalai János igazgató és a tanári kar tagjai foglaltak helyet. A sorokban ott láttuk Dóczi Imre főigazgatót, dr. Haendel Vilmos és dr. Mitrovics Gyula egyetemi taná­rokat, dr. Varga Károly gazdasági akadém iai igazgatót, S. Szabó József, Hogyor József, Papp Ferenc, Kardoss Albert és dr. Horvay Róbert igazgatókat, Úngváry György máv. főfelügyelőt, Vass Károly ta­nácsnokot, dr. Hortobágyi Ernő városi kapitányt, Pálffy Béla apá­tot, Farkas Győző evangélikus lelkészt és sokan másokat. Dr. Zalai János igazgató tartalmas elnöki megnyitóban mu­tatott reá az iskola félszázados múltjának kulturális súlyára, amely a derék állampolgárok nagy zömét nevelte fel a hazának, egyház­nak, városnak és a magyar családnak. Majd meleg szavakban üd­vözölte a kultuszkormányt, annak jelenlévő képviselőjét dr. Schwöder Ervin államtitkár úr Őméltóságát. Üdvözlés után ár. Schwöder Ervin államtitkár magas, szimpatikus alakja emelkedett fel. Örömmel jött — úgymond a kultuszkormány képviselője — a magyarság legnagyobb városába. A magyai ság jövőjében nem kételkedhetünk, míg olyan városaink vannak, mint Debrecen, ahol nemcsak anyagi jólét van, hanem a kultura áldásai is megvannak. A mai nagy értékhullámzások között egynek van ingadozást nem ismerő becse, az erkölcsi értéknek. Ennek ülünk ünnepet e jubiláris iskolában, amelyre az Ég áldását kéri. A kormányképviselő szavait lelkes tapsvihar követte. Utána dr. Zalai János igazgató meleg szavakban üdvözölte a tanügyi hatóságok megjelent képviselőit. Majd az egyes intézetek küldöttei tolmácsolták gratulációjukat a jubiláns iskolának. Dr. Haendel Vilmos a tudományegyetem nevében szólott, üdvözletét mélyszántású elmefuttatásban foglalva, dr. Varga Károly, mint a gazdasági akadémia küldötte kiemelve, hogy a helybeli állami fő­reáltól kapja a vezetése alatt álló intézet ifjúságának szinejavát, dr. Vass Károly tanácsnok Debrecen város közönsége és városi hatósága megbízásából szólal fel és köszönti a város gyakorlati irányú iskoláinak legrégebbjét, 6'. Szabó József az öreg kollégium atyai kézszorítását hozza, Hogyor József a r. k. főgimnázium üd­vözletét, Papp Ferenc a ref. leányiskolákét, dr. Kardos Albert — hosszabb szép beszédben — a zsidó gimnáziumét, Békés Lajos pedig a debreceni kereskedő társulatét, Ungváry György máv. fő­felügyelő, ki az első érettségizők sorából való, a reáüskolai tanu­lók szövetsége nevében mondott lendületes szavakat. Majd az énekkar énekelte a Magyar Jövő himnuszát művészies precizitással. Utána Csapó István olvasta fel Tóth Árpád szép költeményét. Végül dr. Madai Pál, az intézet nagytudományú és képzett történelem tanára az iskola történetéről írott nagyértékü

Next

/
Oldalképek
Tartalom