Állami főreáliskola, Debrecen, 1922

9 Es- bennem é! a hit, mely szebb; mint [minden álom, Hogy lesz még ünnep a világon! (H betű végig néz a soron.) Hazát jelent a végső négy betűnk Utána,hogyha kell, pontot vérrel teszünk. Ez az első szó, ez lesz az utolsó Ez a bölcsőnk és ez borúi ránk mint [koporsó. Dobogja hát minden szív, zengje mindenki szája, Régi nagyságában álljon a magyarok [hazája ! * * * (Az első Á és a harmadik L párbeszéde.) A: Hiszek a magvarban. L: Hiszek a csodában. Á : Lattál te már csodát ? * L : Magyar csodát láttam. Á : Mi a magyar csoda ? L : Meghalni ezerszer s felkelni Hi Árpád, Csaba népe nyergel. Rég elásott kardok újra felragyognak, Százszoros száma kél szegény magyaroknak. Á : Ott leszel majd pajtás a nagy induláskor? L: Ott leszek, ott leszek a nagy aratáskor. A: Merre fordítod majd holdas pari[pádat ? L Amerre Horthynak paripája vágtat. Á : Északra vagy délre ? L: Minden világtájra, Ahol csak magyarszívepekedikfájva. A : Hát édes anyádat oda hagynád érte? L ; Harcra szállásomat édes anyam kérte. Á : Zászlódra virágot kinek kezetüzmajd? L : Egy barna kislánynak fehér keze tűz [majd. A: Fiatal életed kár volna odaadni L: Ha nem adom, soha nem fog meg[virradni. Lehet más magyarok szépen félre [állnak, De ott kell lennie az egész reálnak.. 2. Köszöntő. A debreceni főreáliskola jubileumára írta: Tóth Árpád. I. 4. Te kedves udvar, meghitt, régi termek, Te ötven éves drága iskola, Ma minden régi híved új a gyermek S köszönt, mint kisdiákok friss sora; Ma Összegyültünk e szelíd szigetre, Melynek vihír nem ronthatja falát, Ma összebújunk szépen a szívedre, Mint anya szívére a kis család. 2. Ma nem fáj úgy, hogy sok vágy semmivé Mióta messzehagytuk falaid, [lett, Hogy prózává hervasztotta az élet Gvermekkorunk tavaszi dalait, Hogy gyakrabban láttunk tövist, mint pálmát S hogy hajunk is már itt-ott szürkülő, Minthogyha ifjú tágunk arany álmát Bú* ezüstté alkudná az idő. 3. ... S volt veszteségünk más is, sajgatóbb, Mint az egyéni élet törpe búja, VjH fájdalmunk, egekre jajgatóbb : Egy egész nép nagypénteki borúja! Rajtunk e bú még, csüggedezve, árván Nehéz szivünk ettől kora-öreg ; Körültekintünk : int-e még szivárvány ? A magyar húsvétot ki éri meg? Es rád tekintünk és megilletődve Látjuk viráqzó ifjúságodat, Mely büszkén és bízón néz a jövőbe S új ötven évet friss kedvvel fogad. Csa< emberiélben nagy szám az az ötven, Amely után már lejtős lesz az út, De a ts pályád csak szebb ívbe szökken, Minél több ötven-évvé nö a múlt. 5. Köszöntünk hát, ifjú, erős anyánkat, S míg lábunk szentelt küszöbödre hág, Úgy érezzük, körödben újra áthat A szívedből áradó ifjúság I Újra tanítsz: az életbe kimennünk, S büszkén vinni bölcs tudást, ép h let, És vallani: nem hullhat romba bennünk, Amit a jó iskola épített! 6. Jó iskolánk! még sok-sok ötven évet Érj meg, virulj, légy fénylő, tiszta, nagy! Köved közt lüktessen az ifjú élet: Ezer meleg szív, ezer büszke agy! Nemes tanárok, sok nemes tanítvány Hírét növeljék e tisztes fala<, S ne álljon meg közöttük soha hitvány, S ne rontsa fényük soha rút salak I