Állami főreáliskola, Debrecen, 1918-19

2 I. Adatok az iskola 1918-9. és 1919-20. évi történetéhez. 1918—9. Mióta fennáll az intézet, a lefolyt isk. évben élte legvál­ságosabb és legzavartabb idejét. A szélsőséges szocializmus, majd pedig a diktatúra formájában uralomra jutott kommu­nizmus alapjában rázta meg a tanításnak és nevelésnek minden eddigi épületét; tanárok és tanulók lelki rázkódtatásoUon mentek át. A debreceni proletárdiktatúra 32 napos uralmát követte a román megszállás, amely viszont szörn ű lelki lehangoltságot hozott magával. — Az ilyen esztendő a taní­tásra és nevelésre nézve szinte elveszett. 1918 aug 30-án kezdődött az isk. munka javító, felvételi, pót- és magánvizsgálatokkal. Szeptember 2—4-én folyt a beírás, az isk. évet szept. 9-én nyitottuk meg ünnepiesen. 10-én már rendesen tanítottunk. Ezt a néhány napi késedelmet az okozta, hogy az épületet 4 évi lefoglaltság után csak aug. végén szerezhettük vissza végleg. — Az I. félév az októberi forradalom kitörése nélkül is veszendőbe ment volna; a spanyol járvány miatt szept. 25-én bezárták az iskolát és a nov. 17-től dec. l-ig terjedő két hetet nem számítva, szünetelt a tanítás 1919 január 6-ig; az I. félévet tehát február 28-án zártuk. A II. félévben a húsvéti szünet nyúlt meg, mert épen a végére esett a román megsz illás. Magát az egész isk. évet szabályszerű időben, junius 29-én zártuk. A román megszállás után legfelsőbb hatóság nélkül ma­radtunk, a budapesti közoktatási kormánytól, a népbiztosságtól erkölcsileg és fizikailag elvoltunk vágva. Számos ügyben önállóan kellett eljárni, a fontosabbakban pedig a főigazgatóság és pénzügyigazgatóság intézkedett. Az iskola felügyeletében, vezetésében és magában a tanári karban a következő nevezetesebb változások történtek. A köztársaság kikiáltása után a vall.- és közoktatásügyi minisztérium törölte a maga nevéből a kir. címet, majd ki­szakadtak belőle a vallásügyek, a proletárdiktatúra idején a népbiztosság nevet vette föl. » Nyugalomba vonult 1919 márc. 5-én Géresi Kálmán főigazgató, aki több mint 22 évig kormányozta a debreceni tankerületet bölcsen és kifogyhatatlan jóakarattal. A gazdag tudású, de még gazdagabb szivű, nagy érdemű férfiút igaz tisztelet és hálás szeretet kisérte nyugalmába. Az új főigazgató Ady Lajos budapesti gimn. tanár, a Tanáregy. Közlöny volt szerkesztője lett, akit a kerület tanárai nagy bizalommal és szíves szeretettel fogadtak. A lefolyt évre szóló hivatalos \

Next

/
Oldalképek
Tartalom