Állami főreáliskola, Debrecen, 1914

32 miatt. Magánvizsgálatot több ízben tartottunk; augusztus 29. és 31-én vizsgázott 1, január 21—22-én 2, május 26—27-én 7, június 21-én 1 magántanuló. Az érettségi vizsgálatról külön helyen (IX. fejezet) számolunk be. 8. A szülök érdeklődése természetszerűen megcsappant a f. isk. évben. Mindenkit a háború foglalt el s az iskola iránt csak annyi érdeklődést tanúsított, amennyire mintegy reá volt szorítva közvetlen kapcsolata következtében. De nemcsak a háború vonta e!, hanem az alkalmatlan helyiség is távol tartotta a közönséget az iskolától. Ideiglenes helyiségünkben nem volt rendelkezésünkre külön értekező szoba, hogy abban a szülőket fogadhassuk. A ked­vezőtlen körülmények következtében szokásos iskolai ünnepeinket vagy egyáltalán nem tarthattuk meg, vagy csak szűkebb keretben, úgy hogy a szülőket meg sem hívhattuk máskor leglátogatottabb ünnepünkre, a március 15-i ünnepre. Még örvendenünk kell, hogy az iskolai év megnyitása és bezárása iránt mutatkozott nagyobb érdeklődés. Ez utóbbi alkalommal megtisztelte jelenlétével iskolai ünnepünket Márk Endre polgármester, dr. Csűrös Ferenc köz­művelődési tanácsos és a városi hatóságnak még több tagja. Öröm­mel emlékezünk meg e látogatásról, már csak azért is, mert ezzel némileg felújult az a szoros kapocs, szives viszony, arnely valaha a várost fűzte a maga alkotásához, az előbb községi, most állami reáliskolához. Itt kell megemlítenünk, hogy dr. Csűrös Ferenc köz­művelődési tanácsos a város képviseletében meghallgatta néhány osztály évvégi nyilvános vizsgálatát is. 9. Iskolai ünnepek. A szokásos iskolai ünnepek közül a leg­jobb akarattal sem tarthattunk meg kettőt; október 6-án, az aradi gyásznap évfordulóján szünetelt a tanítás a koleraveszedelem miatt, június 8-án, a koronázás évfordulóján pedig már be volt fejezve az isk. év. De felújítottuk kegyelettel november 19-én Erzsébet ki­rályné dicső emlékezetét és bár szűkebb keretben, de a harci ese­ményekből merített nagy lekesedéssel megünnepeltük március 15-ét. Nem tartottuk azonban időszerűnek, hogy május 18-án a világ­háború zivatarában hódoljunk a világbéke eszméjének. 10. Az iskola a társadalmi életben. A háború folyamán a társadalom tulajdonkép nem egyéb, mint a harcszintérnek egy hát­rább tolt része. Ennélfogva a tanári karnak társadalmi működése is a legnagyobb mértékben kapcsolatos volt a háborúval és így már másutt esett róla szó. Itt elég megemlítenünk annyit, hogy a tanári kar tagjai folytatták közreműködő avagy vezető munkásságukat mindazokban a társadalmi és közművelődési intézményekben, (Csokonai-kör, szabad iskola, városi múzeum, vasárnapi munkás­képző, fillér-egylet stb.) amelyeknek szolgálatát oly odaadással vállalták a békeidőben; csakhogy e munkásság sokkal szűkebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom