Állami főreáliskola, Debrecen, 1912
27 13. Volt növendékek hálája. Régebbi tanítványainknak az intézethez való ragaszkodása leginkább abban mutatkozott, hogy számosan ellátogattak az iskolai ünnepekre és hogy szíves áldozó készséggel támogatták részint az ifjúsági segítő egyesületet, részint azt az újabb emberbaráti intézményt, amely „Tanárok özvegyeit és árváit segítő egyesület" címen alakult az előző iskolai évben. Ez a fiatal egyesület, amelynek Debreczenben két fiókja is van, az egyik a ref. gimnázium, a másik az állami reáliskola tanáraiból, már az idén fényes bizonyságát adta életrevalóságának. 1913 ápr. 12-én nagyszabású hangversenyt rendezett Géresi Kálmán tanker. kir. főigazgató támogatásával és kiváló társadalmi erők közreműködésével. A jelentékeny anyagi eredmény, maga is felemelő, t. i. a rendező bizottság több mint 650 koronát szolgáltatott be, mint tiszta jövedelmet az egyesület budapesti pénztárába, de sokkal biztatóbb és jólesőbb volt az az átalános érdeklődés, az a vetélkedő áldozókészség, amelyet az egész társadalom s abban főkép volt növendékeink tanúsítottak ezen sajátosan tanári jótékony cél iránt. Önérzettel és a jobb jövő iránti reménnyel jegyezzük föl e kedvező jelenségeket, a társadalomnak és a törvényhozásnak ebben az iskola és tanárság iránti barátságtalan korszakában. VII. Az intézet fölszerelése. Az adatok részletes fölsorolása előtt örömmel állapítható meg, hogy iskolánk fölszerelése majdnem minden irányban gazdagodott. Ez első sorban a közoktatási kormány áldozó készségének és egyesek nagylelkűségének köszönhető; ugyanis a minisztérium nagyértékű taneszközökkel gyarapította egyik-másik szertárunkat, az iskola barátjai pedig a könyvtárnak ajándékoztak sok becses művet. De a növekedés tulajdonítható annak a kedvező körülménynek is, hogy a közoktatási minisztérium fölemelte az intézet házi átalányát 2800 koronáról 4000 koronára és igy a tanszeri átalány csonkitatlanul volt rendeltetésére: taneszközök beszerzésére fordítható. A könyv- és szertárak örvendetes gyarapodását a következő adatok mutatják. 1. A tanári könyvtár ez évben Fazekas Sándor nyugalomba vonult c. főigazgató adományából gyarapodott nagyobb mértékben. Az ajándékozott müvek a következők: Földrajzi közlemények II., IV—XX., XXII., XXIII., XXV. évf., összesen 21 évfolyam 18 kötetben; Magyar könyvszemle II—XIII. évf. 11 kötet; Századok X—XXVI. évf. (17 kötet); Ratio educationis Tomus I. 1776. Brassai S.: A módszerről (3 füzet). Thót Ferenc: Bölcsészet történelme I. Ókor. Debrecen 1872. Kuthy József: Tudomány és tanítás. Székesfehérvár. Mouhot: Voyage á Siam et dans le Cambodge. Paris, 1872. Szabolcska M. költemények. Aesop meséi, ford. Szabó István 1846. Sacken: Katechismus der Heraldik. Pomey: Pantheum mythicum 1795. Turjay: