Állami főreáliskola, Debrecen, 1909

III. Az elektronok szerepe a fényjelenségeknél. A fizika feladata a természeti jelenségek öt megillető csoportjának törvényszerűségeit megfigyelés és kísérlet útján megállapítani s azután a változatos jelenségek közötti összefüggéseket felderíteni, vagyis a tüneményeket lehetőleg okaikra visszavezetni. Ez utóbbi munkája közben nem kerülheti el azt, hogy — mint minden más tudomány — feltevéseket, hipotéziseket állítson fel. A jó hipotézistől, amellett, hogy egyszerűnek és a tapasztalattal összhangzásban kell lennie, elvárjuk, hogy termékeny is legyen. Ez alatt az értjük, hogy belőle újabb jelenségekre is lehessen következtetni, amelyeket azután a kísérlet, vagy megfigyelés utólag igazol. Még inkább fokozódik a hipotézis értéke, ha a jelenségek ama csoportjáról, amelynek megmagyarázására készült, átvihető más jelenségcsoportokra is, amelyek magyarázatára ennélfogva külön hipotézis nem kell. Ilyen minden tekintetben tökéletesnek Ígérkezik az elektronelmélet, amely ugyan még nem épült ki minden irányban, de szépen, egybehangzóan megmagyarázza az elektrosztatikus jelenségeket, az eletromosság terjedését szilárd, folyékony és légnemű hamazállapotú testekben (elektromos áramok, elektrolízis, katód- és Röntgensugarak), az elektromos áramlást kísérő összes jelenségeket (elektromágneses-, elektrodinamikai hatások, indukció), a radioaktivitást, az elektromos hullámok keletkezését és terjedését stb. De az elektonelmélet életrevalóságát a leghatásosabban bizonyítja az a körülmény, hogy kitűnően bevált a fényjelenségek magyarázatánál is. Hogy ezt beláthassuk, mindenekelőtt tudnunk kell, hogy mik azok az elektronok és hogy az elektromos és mágneses jelenségek magyarázata közben milyen főbb tulajdonságokkal kellett őket felruházni. Továbbá szemlét kell tartanunk az eddig szokásos fényelméletek felett is. Az elektrolízist magyarázó Grotthus-féle elmélet nehézkessége vezetett az elektromosság olyan felfogására, amely igen közel jut a régi fluidumos elmélethez és pedig éppen annak sokáig elhanyagolt Franklin-féle egyfolyadékos módozatához, amennyiben feltételezi, hogy a testek atomjaihoz szorosan hozzátartozik egy vagy több előjelére nézve negatív elektromos részecske, amelyet elekronnak szokás nevezni. Az elektronokat egy a távolság négyzeté-