Állami főreáliskola, Debrecen, 1909
11 És aki a fiát eme jogosító írás megszerzésében gátolja, ellensége gyermekének, ellensége a családnak. Csakhogy az élet a gyöngéket megrostálja, a fölületeseket és léhákat mellőzi. Ma a hatalom birtokáért nem fokossal, hanem szellemi fegyverekkel kell küzdeni. A kor eme ziláltságát megérezte a paedagogia is. A szabadság ide is befurakodott. Itt is két tábor küzd egymással. Az egyik azt kívánja, hogy tanuljon a gyermek azt, amit akar és aminek hasznát veszi, nevelkedjék szabadon a vallás minden befolyásának mellőzésével, a másik meg a tantárgyakban nagyobb alaposságot követel az életbe kikerülő fiatalságtól. Az előbbi azzal érvel, hogy az iskola mindenre tanít, csak az életre nem. az utóbbi azt mondja, hogy az iskola nem tanít alaposan. Az iskola azonban már régen rátért arra az útra, hogy úgy az oktatás, mint különösen a nevelés eredményét fokozza. Nevelésének alapelve a valláserkölcsös nevelés, oktatásának: keveset, de jól. Amíg ez utóbbit az iskola hivatásának magaslatára emelkedve el tudja érni, az előbbit csak a családdal egyetértve érheti el. Mivel pedig a társadalom igen lassan mozog, az iskola a nevelésügy hiányosságát állandóan napirenden tartja. Mert ne gondolják a szülők, hogy a gyermeket az iskola rontja, ahol csak rendet, pontosságot lát s csak jót s nemeset hall. A gyermek a legelső benyomásait a családban szerzi, onnan kell tehát az igazi vallás-erkölcsös nevelésnek kiindulnia, amelynek kezdetben egymagában, utóbb az iskolával kapcsolatban kell haladnia. Amint eszével élni kezd, azonnal szoktatni kell a rendre és pontosságra, mely forrásává lészen a gyermek boldogulásának, megelégedésének, belső nyugalmának, életkedvének és sok más jónak. Szoktatni kell arra, hogy testi épségére vigyázzon, mert az egészség a legnagyobb jó, amit e földön bírhatunk. Kiválóan őrködni kell azonban a gyermek lelki épsége fölött. A szülőnek már a legelső pillanattól kezdve a legéberebb figyelemmel kell kísérni a gyermek lelkében fölburjánzó rossz hajtásokat és azokat, mint a gondos kertésznek a fákat, nyesegetnie kell. Meg kell tanítani arra, hogy szeresse az Istent, az embereket, engedelmeskedjék a följebbvalóknak és tiszteletet adjon mindenkinek. Hanem ez az első szoktatás ne történjék puszta szóval. Mert ha gyermeket szoktatni akarják a templombajáráshoz, és meg akarják tanítania az Istenfélelemre, menjenek el vele a szülők is a templomba; ha tanítják az emberek becsülésére, soha a gyermek füle hallatára ne ócsároljanak másokat. Különösen vigyázzanak arra, hogy a gyermek tanítójára soha rosszat ne mondjanak, tanítását s fárasztó nevelői munkáját ne becsméreljék, — mert ez nem méltó a szülőhöz, de a gyermek lelkében a tanárról megalkotott ideált lerombolják. A tanító magánügyei és esetleges hibái a gyermekre nem tartoznak. Egyszóval példával kell nevelni, szoktatni és oktatni a zsenge, hajlékony gyermeki lelket. Mert a példa maradandó nyomot hágy az ember lelkében, a gyenge szó pedig elröppen. A későbbi nevelés még több fáradságot, utánjárást körültekintést igényel,
