Állami főreáliskola, Debrecen, 1908

20 bizonyos fizikai és kémiai tulajdonságok tartoznának, akkor azok az atomokban az atomsúly növekedésével periodikusan lépnének fel. Ilyen módon meglehetne magyarázni a kémiai elemeknek Mendelejeff által fölállított periodusos rendszerét. Azt látjuk továbbá, hogy bizonyos helyeken a mágnesek számának növekedésével az elhelyezkedés természete nagyon gyorsan változik. Ugyanis négy mágnespólus egy rendszert ad, öt már kettőt adhat; tizennégy pólus két rendszert alkot, tizenöt már hármat stb. Ez megfelel esetleg annak a nagy különbségnek, amely a MendelejeíT-féle sorozatban némely szomszédos elemek tulajdonságai között föllép; ily feltűnő különbség van például a fluor és nátrium, klór és kálium, a bróm és rubidium tulajdonságai között, míg közben nincs oly nagy ugrás a fizikai és kémiai viselkedést illetőleg. Az atom ezen szerkezetéből eléggé könnyen meg lehetne magyarázni az elemeknek elektropozitív vagy elektronegatív viselkedését. Miért törekszik a nátriumatom pozitív, a klóratom ellenben negatív töltést fölvenni? Föltevésünk szerint az atomban bizonyos számú elektron kering egy pozitív centrum körül, a keringési sebesség oly nagy lehet, hogy egy elektron elhagyja az atomot; az elektron kilépésének oka összeütközés is lehet; lehet, hogy ezen kilépés ellenére az atomban az elektronok elrendezkedésének szilárdsága nem szűnik meg; lehet, hogy a sebesség oly nagy, hogy egy második, vagy egy harmadik stb. elektron kiléphet az atomból anélkül, hogy a stabilitás megbomolnék. A visszamaradt atomrészek természetesen egy, két vagy három stb. elektron töltésével egyenlő absolut értékű pozitív töltést vesz föl. Az ilyen természetű atomok képezik az elektropozitív elemeket. Lehetnek már most olyan atomok is, amelyekben a keringés sebessége nem olyan nagy, hogy egyes elektronok eltávoznak, sőt egy a közelükbe érkezett elektront fel tudnak venni anélkül, hogy a stabilitás megtartása miatt egy másik elektronnak el kellene távozni. Lehet, hogy egy atom ilyen módon két, három stb. elektront fölvehet. Ilyen atom egy, két, három stb. elektron negatív töltésével van ellátva. Ezek az elektronegatív elemek atomjai. Képzelhetők oly atomok is, melyek elektront sem föl nem vehetnek, sem le nem adhatnak stabilitásuk veszélyeztetése nélkül; ilyen atomok sem pozitív, sem negatív töltést nem vehetnek föl. Ha egy térben valamely elektropozitív A-elem n számú atomja mellett, amelyek mindegyike csak egy elektront veszíthet, valamely elektronegatív B-elem n számú atomja va, amelyek mindegyike csak egy elektront vehet föl, akkor egy pozitív A-atom vonz egy-egy negatív B-atomot s így kapjuk az AB vegyületet, például NaCl-t. Ha azonban egy oly C elektropozitív elemet veszünk, melynek atomjai két elektront veszíthetnek, akkor ily elem n atomjához a B-elemböl 2n atom veendő, hogy az egész egy vegyületet alkosson; ily módon kapjuk a B2C vegyületet, például H2Ű-t. Ez az egyszerű meggondolás már mutatja, hogy az elektronoknak valamely atomba való ki- vagy belépésével már osztályoztuk tulajdonképen az illető elemet a vegyérték szempontjából. Egy vegyértékű olyan elem, amelynek