Állami főreáliskola, Debrecen, 1906

47 XII. Adatok az iskola 1906—7. év történetéhez. 1. Az iskola jellege és címe. A debreczeni főreáliskolát keletkezésétől, 1873-tól kezdve az 1891. évi augusztus végéig Debreczen' szab. kir. város saját költségén tartotta fenn. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium és a városi hatóság között az 1891. év folyamán kötött egyezség alapján a tanintézet az 1891. év szeptember 1-től kezdve állami ellátásba ment át, de a város közönsége az egyezség értelmében a tanintézet fentartásához ezentúl is tetemes áldozattal járul. így nevezetesen adja az iskola befogadására szükséges épületet, melynek értéke a telekkel együtt mintegy 330.000 korona, az épület első bútorozására is adott egyszer s min­denkorra 12,000 koronát, az iskola évi kiadásainak pótlására pedig évenként 18,000 koronát ad. A közoktatási minisztérium 1891. évi 41,141. szám alatt kelt rendeleté­vel az iskola címét igy állapította meg: „Debreczeni állami főreáliskola". Ezen tanintézet tehát azon középiskolák közé tartozik, melyek a közoktatásügyi kormány rendelkezése és közvetlen vezetése alatt állanak s melyeknek kiadásai az állami költségvetés keretébe tartoznak s fedezetet is az állami pénztárból nyernek. 2. Felügyelet, látogatások. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium a a debreczeni állami főreáliskolában a közvetlen felügyeletet a debreczeni tan­kerület királyi főigazgatója (jelenleg Géresi Kálmán úr) által gyakoroltatja. A tanintézet ügyei a tankerületi kir. főigazgatóság közbejöttével kerülnek a minisztérium elé s nyernek elintézést. A tankerületi kir. főigazgató úr intézetünket a lefolyt iskolai évben háromszor látogatta meg: 1906. évi szeptember 7-én az érettségi javitó-vizs­gálat alkalmából. Évi rendes látogatását 1906. évi november 27., 28-án és december 3., 4., 5., 6. napjain tartotta s ez alkalommal minden egyes osz­tályban és minden tárgy tanításánál látogatta a tanárokat. A látogatás befe­jeztével megtartotta a szokásos tanárkari tanácskozást, ahol tapasztalatait közölte. Harmadik látogatása megint az érettségi vizsgálatok alkalmából volt 1907. évi június hó 10. és 11-én. Új intézkedése a minisztériumnak, hogy ez iskolai évben a testi nevelés és a tornatanítás megfigyelésére több állami középiskolához tornaszakfeliigye­löket küldött ki. A mi iskolánkhoz Halász Zsigmond budapesti ev. ref. főgim­náziumi tornatanár és vívómester küldetett ki, aki is 1907. évi április hó 15., 16. és 17. napjain látogatta meg intézetünket. Látogatásának befejeztével tanári tanácskozás volt, ahol a miniszteri kiküldött azon tapasztalatait közölte, hogy az intézetben testi nevelés és egészségügyi tekintetben kielégítő állapotot s a tanári testület részéről érdeklődést talált. 3. A tanári személyzetben ez évben a következő változások történtek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom