Állami főreáliskola, Debrecen, 1906

14 a tudományok külömbözö területeiről hordunk össze, nem is az emlékezet különálló rekeszeinek inegrakása nyelvtani kivételekkel, könyvcímekkel, történeti évszámokkal, mathematikai formulákkal, sőt én még az elmének azt az idomítását, az észnek azt a kiköszörűlését sem nevezem műveltségnek, mely a tanulót képessé teszi fogós algebrai kérdések megoldására, a logikának legkülönösebb szabálya szerinti következtetésre. Mindez hozzátartozik a műveltséghez, de még igazán műveltté nem teszi az embert; — műveltté csak akkor válik az ember, ha minden szellemi tehetsége egyaránt ki van fejlesztve, ha lelkének minden nemes érzése nagyra van növelve, ha szív és elme, érzelemés gondolatvilág egybehangzó egésszé van összeolvasztva. Mert nem müveit ember az, aki soha el nem gondolkozott a maga és az embeiiség rendeltetésén, aki soha bele nem mélyedt a világ teremtésének kérdésébe, aki sohasem kutatta a mindenség nagy és kicsiny tüneményeinek titkát, aki az okokat keresve soha magába nem szállt és soha le nem borúit egy végtelen- hal alom előtt, a világot teremtő, a mindenséget fentartó, az ember rendeltetését kijelölő istenség lábainál. Ismétlem, nem művelt ember az, hanem földhöz tapadt gyarló teremtmény, akinek lelkét át meg át nem hatja ez a magasabb értelemben vett vallásosság. De azt sem tartom müveit embernek, akiből a hazafias érzés hiányzik, akár azért, mert gondatlan kezek nem ültették bele, akár azért, mert balítéletek, a világpolgárság, nemzetköziség ábrándjai, vagy elfajult érzelmek, keserűség és bosszú kiirtották belőle. — Szakítsák szét a történelem legfényesebb lapjait, amelyekre a Hunyadiak és Zrínyiek dicső tettei írvák, cáfolják meg legbölcsebb embereink, legnagyobb államférfiaink, Széchenyi, Kossuth, és Deák magasztos tanításait, némítsák el legszebb költeményeink, a Himnusz, a Szózat, a Honfidal bűvös hangjait, akik szívükből kiakarják tépni a haza képét. — Lehetetlen feladat ez és ha valaki mégis azzal áltatja magát és a világot, hogy neki sikerült e természetellenes vállalkozás, az ilyen lelki nyomorékra mélyebb szánalommal tekintek, mint a testi bénára, akit a sors mostohasága, vagy saját könnyelműsége megfosztott fél karjától, fél lábától. Vallásosság és hazafiság nélkül nem tudok tehát elképzelni műveltséget, amelyet azonban teljessé csak a tudományszomj és munkakedv tehet. — A müveit ember sohasem tartja befejezettnek a tanulmányait, sohasem elégnek szerzett ismereteit. Élénk figyelemmel kíséri az emberiség szellemi baladását, érdeklődéssel fordul a kutatás minden újabb eredményéhez, fogékonyságot tanúsít minden tudományos kérdés, minden társadalmi eszme iránt, anélkül, hogy minden újat azonnal és bírálat nélkül befogadna. De a művelt ember nemcsak a saját gyönyörűségére gyűjti szellemi kincseit, hanem érzi azt a kötelességet is, hogy ismereteit szét kell osztania, tudását föl kell váltania munkára, át van hatva attól a meggyőződéstől, hogy valamint a maga munkáját szereti, meg kell becsülnie a mások tisztességes munkáját, végezzék azt akár fényes ésszel, akár kérges kézzel. Az a műveltség, amelyet mi írtunk zászlónkra, ilyen műveltséget jelent. — A vallásosság és hazafiság, a tudás és munkálkodás szilárd oszlopaira